Őrizetben

2023.02.17. 14:01

Hitellel ügyeskedett: Angliában fogták el a pécsi hatvanegy éves nőt

A paksi rendőrök hazahozatták Angliából, és őrizetbe vették azt a pécsi nőt, aki még 2015-ben csaknem négy tucat embert vert át hitelügyintézés ígéretével.

Zs. J.

A kép illusztráció

Fotó: Edoardo B

A Paksi Rendőrkapitányságon tett feljelentést egy nagydorogi férfi még 2015 tavaszán, mert egy számára ismeretlen nő azt ígérte neki, hogy külföldön banki hitelt intéz számára, mivel ő Magyarországon nem juthatna kölcsönhöz. Az ismeretlen különböző jogcímeken 85 ezer forintot csalt ki a sértettől, majd elérhetetlenné vált. Az eset kapcsán a paksi rendőrök csalás miatt eljárást indítottak, és viszonylag rövid időn belül azonosítottak egy 54 éves nőt, aki a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható.

Az asszonyról kiderült, hogy az ország számos pontján élő sértettet csapott be könnyen megszerezhető hitel ígéretével. A csaló legalább 44 embert vert át, és tőlük több mint kilenc millió forintot szerzett meg. A nőt hosszú évek óta keresték a paksi rendőrök, mert még kihallgatása előtt eltűnt. Kollégáink kiderítették, hogy az asszony feltehetően Angliába szökött, így ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A csalót az angol hatóságok elfogták, és a napokban Magyarországra is hozták.

A paksi rendőrök a napokban már 61 éves pécsi nőt 44 rendbeli csalás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában