Két nőt vádolnak

2023.03.28. 17:16

„Lassan a gyertya elég”, mondta a háziorvos

Zs. J.

A kép illusztráció

Fotó: Ádám János

Megtelt a legnagyobb tárgyalóterem a Pécsi Törvényszék épületében kedd délelőtt, ahol egy idős nő meggyilkolásának körülményeit tárgyalták. A per megkezdése előtt kiderült, hogy a nyilvános tárgyaláson a hallgatóság többségét a pécsi egyetem fiatal joghallgatói tették ki.

A vád szerint az idős nő halálát a menye, illetve a nyugdíjas asszony gondozására a család által felfogadott gondozó okozhatta. A két nő korábban megbeszélték, hogy olyan pirulát adnak be a betegnek, ami a halálát meggyorsítaná. A piruláról a gondozó mesélt, hogy azt már korábban használta, és az hatásos volt. A vádiratban a piruláról azt írták, hogy egészségre semmilyen veszéllyel nem járt. 

A tárgyaláson először az elsőrendű vádlottat, az idős asszony menyét hallgatták ki, majd a bíróság elé a másodrendű vádlott, a gondozó állt. A két vádlott tagadta, hogy ők okozták volna a nő halálát. A bíróságon vallomást egyikőjük sem tett, így a korábbi vallomásukat olvasta fel a bíró. Ebből megtudhattuk, hogy az idős nő sokáig külön élt, majd mikor az egészségügyi állapota megromlott a fiához és annak feleségéhez költözött a komlói családi házába. Az idős nő gondozását délelőtt pár óráig egy szociális gondozó látta el, majd a család úgy döntött, egy másik gondozót is felfogadnak. A közösségi oldalon közétett hirdetésükre egy sásdi fiatal nő jelentkezett, aki egészségfejlesztő gondozónőként mutatkozott be, azt írta, hogy több évet külföldön dolgozott.

A gondozónő az elején nem akarta elvállalni a munkát, mivel Ausztriában jobb fizetése volt. Ott naponta 85 eurót keresett, míg a család egy órára 2500 forintot ígért. A gondozónővel később a meny megállapodott, hogy pár ezerrel még megtoldaná a fizetést. Az üzlet megköttetett, a gondozó naponta ellátta a fekvő beteget. Az idős nő állapota fokozatosan javult, amit három nappal a halála előtt az új háziorvosa is megerősítette, aki látogatása során javulást állapított meg. Korábban, 2021. szeptemberében mikor az idős nő hazakerült a kórházból, annyit mondott a családnak: lassan a gyertya elég, majd mikor rá egy hónapra újra meglátogatta javulást tapasztalt: a nő felült, kommunikált. 

A bíróságon szóba került a zsarolás is, ugyanis a beteg halála után a gondozó hárommillió forintot követelt a menytől, vagy nyilvánosságra hozza azt a beszélgetést, amit telefonján rögzített, ahol a meny anyósa halálát kívánta. A per később a tanúk, szakértők meghallgatásával folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!