A vád: vesztegetés

2024.11.26. 10:00

Jegyző áll bíróság elé Pécsen

Egy zalai település jegyzője áll bíróság elé Pécsett, akit az ügyészség vesztegetés elfogadásával vádol. Az első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jegyző ügyét másod fokon tárgyalja a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék által megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott jegyző, mint a helyi választási iroda vezetője volt felelős a választás megszervezéséért, lebonyolításáért és a pénzügyi elszámolásért.

jegyző
Zalai jegyző áll bíróság elé Pécsen. Fotó: LP

A jegyző a 2022-es választások idején két megbízási szerződést kötött a másodrendű vádlottal, az önkormányzat ekkor gyeden lévő munkatársával, hogy 535 ezer, illetve 60 ezer forint díjazás ellenében a helyi választási iroda egyes feladatainak ellátásában részt vegyen. A megbízási szerződések értelmében az esetleg jogalap nélkül felvett díjazást a megbízott köteles volt visszafizetni – ismertette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a táblabíróság.

Mint hozzátették, a választások lebonyolítása előtt, az elsőrendű vádlott közölte a másodrendű vádlottal, hogy nem kell részt vennie a helyi választási iroda tevékenységében, ennek ellenére a megbízási díjat kiutalja részére, aminek nagy részét vissza kell juttatnia neki. Az utalás meg is történt, amiről a jegyzőnő értesítette a másodrendű vádlottat és kérte, hogy az átutalt 373.693 forintból 350 ezer forintot utaljon át a bankszámlájára, aminek a másodrendű vádlott eleget is tett.

A cselekmény az egyik polgármester tudomására jutott, aki feljelentést tett a rendőrségen. Ezt követően a jegyzőnő visszautalta a pénzt az önkormányzat számlájára és bejelentést tett a rendőrségen az általa és társa által elkövetett cselekményről.

Felfüggesztettet kapott a jegyző

A Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottak büntetőjogi felelősségét a vádtól (vesztegetés elfogadása bűntette) eltérően hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűntettében állapította meg, melyet a másodrendű vádlott bűnsegédként követett el. A törvényszék az elsőrendű vádlottat 1 év szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette és a vádlottat az ügyészi indítványtól eltérően nem részesítette előzetes mentesítésben. A másodrendű vádlottat a bíróság 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen az elsőrendű vádlott elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés miatt, míg az ügyész a vádlottak költségvetést károsító bűncselekményét sikkasztás bűntettének történő minősítése és a másodrendű vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés napi tétel összegének súlyosítása végett jelentett be fellebbezést. A fellebbezések miatt az ügy a Pécsi Ítélőtáblára került.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában