2025.01.31. 10:00
„A lányokkal máshogyan bánt” – Börtön jár a 9 éves nevelt lányát is zaklató férfinek
Még a 9 éves nevelt lányát is zaklatta egy férfi, akit első fokon 10 évre ítéltek el.

Illusztráció.
Fotó: HTWE
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint szexuális erőszak büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt.
Az ismertetés szerint a baranyai férfi még 2013-ban létesített élettársi kapcsolatot a 6 gyermekes asszonnyal, akivel 9 évig éltek együtt. A gyerekek sokat szenvedtek a férfi agresszív viselkedése miatt, a fiúkat napi szinten verte, éheztette őket, megtiltotta, hogy a fürdéshez vizet melegítsenek, nem fűtött be a kályhába.
A lányokkal máshogyan bánt – az első molesztálás után a 9 éves kislány a nagyszülőknek jelezte, hogy a férfi őt megerőszakolta, de mivel az orvosi vizsgálat ezt nem erősítette meg, ezért azt gondolták, a kislány nem mond igazat, így nem tettek feljelentést.
A férfi a későbbiekben is különböző módon zaklatta a lányokat, és befeküdt melléjük az ágyba hiányos öltözetben vagy félmeztelenül – pólóban, alsó nélkül – járkált az udvaron. Büntetőeljárás a családsegítő szolgálat jelzése alapján indult, a nagyszülők elbeszélése alapján.
Az elsőfokon eljárt Pécsi Törvényszék a tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés végett jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt. Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla fog másodfokon döntést hozni.