2025.01.17. 13:40
Ezt mondta a rendőr, aki kétszer is kirabolt egy pécsi bankfiókot
A Kaposvári Törvényszék előtt áll annak a pécsi rendőrnek az ügye, aki három bankfiók kirablása miatt került vádlottként a bíróság elé. Az 52 éves férfi – aki a pécsi Komlói úti bankfiókban kétszer is rabolt, majd egy budapesti pénzintézetet is célba vett. A tárgyaláson bocsánatot kért az általa okozott traumákért.
Az ügyről a sonline.hu számolt be. A vádirat szerint a rendőr zászlós a szerencsejáték-függősége és az ezzel összefüggő adósságai miatt döntött úgy, hogy bankokat rabol. Arcát orvosi maszkkal, fekete keretes szemüveggel és kalappal takarta el, és a banki dolgozókat papírlapra írt fenyegetéssel kényszerítette a pénz átadására. Egyes esetekben fegyvernek látszó tárggyal is ijesztgette áldozatait.

A bankrablások részletei
A vádlott először 2019 novemberében rabolt Pécsen, majd 2020 májusában tért vissza ugyanabba a bankfiókba. Utóbbi alkalommal éppen nyugdíjfizetési nap volt, ezért sok ügyfél tartózkodott a helyszínen. Egy banki alkalmazott az alábbiakat mondta el:
– Sikolyt hallottam lentről, azt hittem, hogy valami probléma akadt a pénzszámolásnál. De amikor lementem, a rablóval találtam szembe magam, aki kirántott az ajtón.
A rablások során összesen 5 736 960 forintot zsákmányolt a vádlott, aki a nyomozásokat is megpróbálta megnehezíteni: hamis mozgásmintákkal próbálta félrevezetni a szemtanúkat, és illegálisan lépett be a rendőrségi számítógépes rendszerbe, hogy a saját ügyének állásáról tájékozódjon.

„Nem tudom visszafordítani az időt”
A tárgyaláson a vádlott elismerte a bűncselekményeket és sajnálatát fejezte ki:
– Elnézést kérek, ha valakinek traumát okoztam, de az időt nem tudom visszafordítani – mondta a banki dolgozóknak.
Az ügyben még tart a bizonyítási eljárás, és az elsőfokú ítélet megszületése várhatóan hónapokat vesz igénybe.
Forrás: Sonline.hu