2025.02.09. 17:45
Baleset, sziréna, autósüldözés – ez történt Baranyában
Mozgalmas hetet tudhatnak maguk mögött a vármegyei hatóságok. Sajnos sok munkájuk volt az elmúlt napokban. Már hétfőn volt egy nagy baleset.
A hét első napján nem sokkal este nyolc óra után, hogy a Siklósi úton, a kertvárosi OMW-kútnál baleset történt: az 58-as és az 57-es főút találkozásánál egymásba hajtott két személykocsi. Az egyik autó kandelábernek is ütközött. A balesetben négy személy sérült meg.

Fotó: MW
- Kedden rengeteg rendőrségi járművet is láttak a Rodostó utca környékén. A rendőrség tájékoztatása szerint egy lakásban körözött személyt fogtak el, akit előállítottak.
- Szerdán ha hatalmas riadalmat nem is, de meglehetősen nagy zavart okozott a Pécs belvárosában kedden este megszólalt légvédelmi sziréna. Valamivel több, mint egy órán át tartott a légvédelmi sziréna fülsiketítő zúgása, mire elhárították a hibát. Továbbá már szerdán este is jelezte egyik olvasónk, hogy Pécs egyes részein nem világítanak a jelzőlámpák.
- Csütörtökön a Megyeri út és Tüzér utca, valamint a Megyeri út és Füzes dűlő közúti csomópontok forgalomirányítását végző jelzőlámpa tápegységének kártyája hibásodott meg, ezért a csomópontban minden irányból sötétek voltak a jelzőfejek.
A komolyabb krimi sem maradt el a héten, ugyanis egy 2023 szeptemberében történt autósüldözéssel kapcsolatban ekkor emelt vádat az ügyészség. Mintegy 30 kilométeren keresztül menekült autójával a rendőrök elől egy baranyai férfi, akinek a jobbkormányos kocsiján nem volt biztosítás és érvényes műszakival sem rendelkezett. Az autós üldözés során rengeteg ember került veszélybe.
A vádhatóság ugyancsak vádat emelt egy dohánybolt rablóval szemben.
Két nagyon hasonló baleset történt a hétvégén
Szombaton Kővágószőlősnél, vasárnap pedig Keszünél hajtott árokba egy személyautó. Az első eset könnyű sérüléssel járt, a másodikban szerencsére nem történt sérülés. Elgázoltak egy kerékpárost szombaton kora este Pécsett, a Veress Endre utcában, a korcsolyapálya magasságában, a kerékpárost könnyű sérülésekkel vitték el a mentők.