Sokkoló adatok

2025.02.17. 17:30

Ötvenöten meghaltak, negyvenhatan súlyosan sérültek – megrázó beszámoló a MÁV-tól

Megdöbbentő statisztikákról számolt be a MÁV a 2024-es évvel kapcsolatban. Tavaly újra emelkedett a vasúti balesetek száma. Mi áll a tragédiák hátterében?

Az úgynevezett idegenhibás vasúti balesetek a vasúttársaságnak fel nem róható okból történnek, így például a figyelmetlen közlekedés és a KRESZ-szabályok megszegése miatt.

vasúti baleset
Négy ember meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült egy  vasúti balesetben 2022-ben Tapolca és Kisapáti között
Fotó: MW

– Nagy sebességgel közlekedő, súlyos vasúti járművekről lévén szó az ilyen esetek sajnos gyakran tragikus kimenetelűek. Tavaly ötvenöt halálos áldozatot követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése, míg negyvenhatan szenvedtek súlyos, nem egyszer csonkolásos sérülést

 – ismertette a MÁV Csoport.

Fontos kiemelni, hogy ezek a gázolások az áldozatokon túl hatalmas traumát jelentenek a mozdonyvezetőnek is, aki vétlen részese az eseményeknek. Nem utolsó sorban pedig a balesetek forgalmi zavarokat okoznak egy-egy térség közlekedésében, illetve több százmilliós anyagi kárt a vasúttársaságnak. A MÁV tájékoztatása szerint 2024-ben vasúti átjárókban összesen 76 baleset történt, ami tizenöttel több, mint az előző évben. Ezek közül 14 halálos kimenetelű volt, 13 pedig súlyos sérülésekkel járt.

A társaság hírportálunkhoz eljuttatott közleményéből az is kiderült, hogy 2024-ben 103 ember vetett véget az életének a síneken, valamint 15 öngyilkossági kísérlet történt.

vasúti baleset
A vonatgázolás után csak gyász és néma csend marad
Fotó: MW

Vasúti balesetek Baranya vármegyében

Hírportálunkon is több alkalommal beszámoltunk Baranyában történt vonatbalesetekről 2024-ben. Így például már január első napjaiban két vonatgázolás is történt. Január 4-én késő délután Pécs és Szentlőrinc között gázolt a vonat, egy ember életét vesztette. Majd másnap reggel Vokány és Kistótfalu között történt tragédia.

Mérlegen 2025 januárja

A MÁV adatai szerint 2025-ben eddig 6 baleset történt vasúti átjáróban, amelyek során két ember életét vesztette, egy súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel járt. Az idei balesetek száma eddig feleannyi, mint a tavalyi.

A MÁV balesetmegelőzési témájú podcastban hívja fel a figyelmet a vasút veszélyeire

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában