Legyünk résen

2025.03.18. 10:40

Gyerekrablók Baranyában? Fokozott ellenőrzés a pécsi iskoláknál!

Viharként járta be a poszt a közösségi oldalt, megkerestük a rendőrséget az eset kapcsán. Valóban gyerekrablók járják Baranyát? A rendőrség résen van és komolyan veszi az ügyet.

A hétfői nap során kezdett el terjedni a Facebookon egy fotó, amelyen egy fehér furgon látható, mellette pedig a sztori: gyerekeket szólítanak le a pécsi iskolák környékén azzal a szöveggel, hogy a szüleik kérték meg őket, vigyék haza a gyerekeket. A történet villámgyorsan bejárta Baranyát, közel 1000-en osztották meg a hírt. Az egyik bejegyzés szerint Uránváros, Kertváros és a Fehérhegyi út környékén is látták a gyanús furgont, amelyről azt feltételezik, hogy gyerekrablók ülnek benne. Időszakosan visszatérnek hasonló álhírek, melynek forrását nagyon nehéz később megállapítani.

gyerekrablók
A furgon, amellyel szemtanúk szerint a gyerekrablók járják a vármegyét.
Forrás: Facebook

Gyerekrablók Baranyában?

Az eset kapcsán természetesen egyből a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk: vajon érkezett-e hozzájuk hivatalos bejelentés akár eltűnt gyerekekről, akár a furgonról vagy csak riogatás gyanánt találta ki valaki, hogy gyerekrablók járják a vármegyét? Egy hozzászóló ugyanis azt írta, ő tett bejelentést a rendőrségre ugyanezen rendszámú járműről, amely a meszesi iskola körül ólálkodott. Hasonló sztorik 20-30 éve is terjengtek, a közösségi média világában azonban még nagyobb méreteket ölt az álhírterjesztés.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság megnyugtatja a lakosságot és a szülőket, fokozott figyelemmel követik az ügyet. 

 „Több forrásból is értesültünk a fehér furgonról. Ellenőriztük az információkat, azonban bűncselekmény, vagy szabálysértés  gyanúja nem merült fel. Ennek ellenére a szubjektív közbiztonságérzet növelése érdekében az oktatási intézmények környékét fokozottabban ellenőrizzük. Továbbra is kérjük, hogy amennyiben hasonló esetről tudomást szereznek, akár névtelenségük megőrzése mellett a lehető legrövidebb időn belül tegyenek bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón!”

Országszerte megjelentek híresztelések a misztikus furgonról

Nem csak Baranyában terjedt el az emberrabló fehér furgon története, az ország összes pontjáról érkeztek különös beszámolók. Többen összekötik egy, a rendőrség által körözött személlyel a különös eseménysorozatot. Először egy Gy. Anikó nevezetű nő (akit szintén körözött a rendőrség) került a célkeresztbe, most pedig az alább is látható Bihari Zsolt nevét fésülik egybe a történésekkel, akit valóban emberkereskedelem miatt köröznek. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában