Súlyosbodott az ítélet

2025.03.20. 13:13

Kislány sérült meg a szigetvári balesetben, hajszálon múlt a tragédia

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőügyben a másodfokú ítélet helyben hagyását indítványozta.

Kislány sérült meg a szigetvári balesetben, hajszálon múlt a tragédia

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Phanphen Kaewwannarat

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség március 20-i sajtóközleménye szerint a baleset 2023. április 21-én, délelőtt történt a 6-os főúton. Egy testvérpár Kacsóta felől Szigetvár irányába tartott személyautójával, amikor a sofőr egy teherautó előzésébe kezdett. A manőver azonban veszélyesnek bizonyult: a szembejövő autó vezetője, hogy elkerülje a frontális ütközést, vészfékezett és félrerántotta a kormányt, így az autója az árokba csapódott. Bár az utasok becsatolták a biztonsági övet, a hátsó ülésen ülő kislány így is könnyebb sérüléseket szenvedett.

A teherautó sofőrje azonnal megállt, ám a balesetet okozó autó – megállás nélkül – továbbhajtott. Egy szemtanú azonban a vétkes sofőr után eredt, és az egyik településen sikerült is megállítania. Hiába figyelmeztette őket a történtekre, a testvérpár nem tért vissza a helyszínre, hanem továbbhajtott.

Az elsőfokú eljárásban a Szigetvári Járásbíróság a gépkocsivezetőt bűnösnek találta a segítségnyújtás elmulasztása miatt, és 336 ezer forint pénzbírságra, valamint fél év vezetéstől eltiltásra ítélte. Utasát azonban felmentette.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék szigorított az ítéleten: a sofőr büntetését 480 ezer forintra emelte, és 2 évre eltiltotta a vezetéstől. Az utast is bűnösnek találta, őt 2 év próbára bocsátották. A sofőr büntetése jogerőssé vált, az utas védője azonban fellebbezett, így az ügy harmadfokon folytatódik az ítélőtábla előtt. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt. Az ügyben az ítélőtábla fog harmadfokon döntést hozni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában