2025.04.14. 10:00
Tanúkat és szakértőket hallgat meg a Pécsi Törvényszék a becefai gyilkosság ügyében
A Pécsi Törvényszék kedden tanúk kihallgatásával és szakértői bizonyítással folytatja a Szigetvár-Becefán 2023 decemberében történt emberölési ügy tárgyalását. A vádlott korábban önvédelemre hivatkozott a Pécsi Törvényszék előtt.
A Pécsi Törvényszék által ismertetett vádirat szerint a vádlott nő a sértett férfit ismerte a lakókörnyezetéből és többször meglátogatta 2021-2022. évektől kezdődően a lakóházában, ahol többször ott is aludt.

Forrás: Shutterstock
A vádlott 2023. december 18-án, az éjszakai órákban ittas állapotban látogatta meg egyik férfi ismerősét, ahol tovább italozott, majd másnap a hajnali órákban onnan távozott és a sértett lakóházához ment. A vádlott ebben az időszakban kábítószert és nyugtatót is fogyasztott az alkoholos italokon kívül.
A Pécsi Törvényszék ismertetése szerint 2023. december 19-én hajnali 3 óra 30 perc és 4 óra 20 perc közötti időben a vádlott szóváltásba keveredett a sértett férfival, aki feltehetőleg megüthette a vádlottat egy bottal. A vádlott ekkor a konyhában magához vett egy 17,5 centi pengehosszúságú kést, majd – mint írták - „a ház bejárati ajtaja előtt, a sértettel szemben megállva, a kést jobb kezében tartva, felűről lefelé, igen nagy erővel, célzottan sújtva, a bal mellkasán megszúrta a sértettet”.
A szúrás az ötödik bordaívet átvágta, a szívburkot és a szív jobb kamráját megnyitotta. A sértett a szívét ért szúrás következtében elesett és életét vesztette – ismertette a vádiratban foglaltakat a bíróság.
Jogos védelmi helyzetre hivatkozott a Pécsi Törvényszék előtt
Mint azt tavaly decemberben megírtuk, jogos védelmi helyzetre, azaz önvédelemre hivatkozott a Szigetvár-Becefán 2023 decemberben történt emberölési ügy vádlottja a Pécsi Törvényszéken.