Adomány

2025.06.25. 14:40

Ezúttal gyerekeknek segítettek a rendőrök

A Baranya Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság társasjátékokat, színezőket és egyéb ismeretterjesztőket adott át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) gyermekklinikájának.

Ezúttal gyerekeknek segítettek a rendőrök

Jó helyre megy az adomány.

Fotó: Csortos Szabolcs

A PTE évek óta jó kapcsolatot ápol a rendőrséggel. Ennek jegyében a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság küldöttsége hasznos adományt adott át a PTE KK gyermekklinikájának.

Dr. Szijártó István r. dandártábornok, rendőrfőkapitány az ünnepélyes átadáson elmondta: 

Baleset-megelőzési munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a gyerekeknél sokkal könnyebb kialakítani a pozitív hozzáállást és a tartós szabálykövetést, mint a felnőtteknél, ezért nagyon szeretünk ezzel a korosztállyal foglalkozni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy ebből a sorból a pécsi gyermekklinika kis páciensei se maradjanak ki, számukra is tegyük elérhetővé azokat a foglalkozásokat, eszközöket, játékokat, ajándékokat, amelyekhez egészséges társaik hozzájutnak az iskolai programok során.

A gyermekbalesetek között sajnos a közlekedési balesetek is jelen vannak. Ezek sok esetben elkerülhetők lennének megfelelő odafigyeléssel és az alapvető közlekedési szabályok ismereteivel. A kórházi kezelések, a gyógyulás, lábadozás időszaka kiváló lehetőséget biztosít a gyermekek számára, hogy elsajátítsák ezeket az ismereteket. A most átadott ajándékoknak, társasjátékoknak köszönhetően mindezeket játékos formában, számukra örömteli módon ismerhetik meg a klinika páciensei.

Prof. dr. Decsi Tamás, a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója köszöntőjében elmondta: 

Hálásak vagyunk azért, hogy a rendőrség vezetői, munkatársai ily módon is gondoltak a klinikánkra. Azt gondolom, hogy a játék során a gyermekek figyelme elterelődik a betegségükről, ami hozzájárulhat a mentális jólétük javításához, némiképp talán a gyógyítók, betegellátó munkatársak munkáját is megkönnyítve.

A kedden átadott baleset-megelőzési ismeretterjesztő anyagokat, így többek között társasjátékokat, puzzle-okat, kártyajátékokat, színezőket és plakátokat is tartalmazó adományt a Pécsi Tudományegyetem nevében Miseta Attila rektor is megköszönte, és elmondta, hogy a rendőrséggel a hatékony együttműködést a jövőben is szeretnék folytatni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!