Letartóztatás

2018.11.16. 09:51

A földön húzta egy rabló az áldozatát a Lánc utcában

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett határozatával elrendelte a rablás és súlyos testi sértés miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban egy férfi letartóztatását.

bama.hu

A nyomozás rendelkezésére álló adatai szerint a gyanúsított március 8-án Pécsett, a Lánc utcai rendelőintézet előtti járdán haladó F. E. sértett mögé lépett, megragadta annak válltáskáját és megpróbálta azt a sértettől elvenni.

A sértett erre a hóna alá szorította a táskát, mire a gyanúsított a sértettet a földre rántotta, majd métereken keresztül a földön húzta, melynek következtében a sértett bordája elrepedt. Amikor a gyanúsítottnak sikerült kivennie a sértett szorításából a táskát, azzal elfutott a helyszínről. A sértett táskájában személyes okmányai, mobiltelefonja, készpénze és kisebb személyes tárgyai voltak, összesen 79 800 Ft értékben. A gyanúsított a táska tartalmának egy részét a bűncselekmény elkövetési helyszínének közelében hátrahagyta, így az okozott kárból 23 400 Ft megtérült.

A bűncselekmények tárgyi súlyára figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene.

A határozat ellen a védő és a gyanúsított jelentett be fellebbezést, melyben a gyanúsított egészségügyi állapotára tekintettel a letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozták.

A végzés nem végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában