arckép

2018.05.27. 15:30

Az Év Tűzoltója lett, húsz év elkötelezettséggel, hivatástudattal

Märcz Richárd Gábor kapta az Év Tűzoltója díjat a múlt hétvégén. Nem akármilyen teljesítmény ez, hiszen több száz harcra kész vetélytárs közül érdemelte ki az elismerést.

Mészáros B. Endre

– Az élet írja a tökéletes forgatókönyveket: 9 órakor átvette a városházán a díjat, majd szolgálatra jelentkezett, és 10 órakor már egy családi háznál tüzet oltott. Ennyire sok a tűz­eset Pécsett és a környékén?

– Szerencsére ezúttal nem volt túl komoly a tűz, egy televízió füstölgött, s ettől ijedtek meg a lakók. Évente a pécsi tűzoltóság kb. ezer eseményhez vonul ki, s mivel három műszakos váltásban dolgozunk, egy-egy csoportra úgy 300 esemény jut. Viharos időben több a probléma, és én személy szerint havonta 5–10 alkalommal kerülök éles helyzetbe.

– Mi volt eddig a legkeményebb?

– Amikor halállal jár a tűz. Ugyanakkor minden eset más miatt gondolkoztatja el és rázza meg az embert.

– Inkább műszaki mentésekről van szó, vagy tüzekről?

– Sajnos van mindkettőből bőséggel. Az sem kellemes látvány, amikor az összegyűrődött autóból embert kell kimenteni. A tüzeknél pedig mindig ott a kérdés, mennyi embert kell kimenekíteni, és merre okozhat még nagyobb bajt a tűz továbbterjedése.

– Mit gondol, mivel érdemelte ki a címet?

– Tekinthető ez talán életműdíjnak is, hiszen 17 éve csinálom, és mindig a hivatásomnak tekintettem ezt a szakmát. A családomban is volt tűzoltó előd, aki pont húsz évvel ezelőtt vehette át ugyanezt a díjat. S hogy mi indított erre a pályára? Szentlőrincen nőttem fel, s kisgyerekként a szomszédban egy autó égett a garázsban, ott rohangáltunk körülötte, és néztük ahogy a tűzoltók eloltják. Az a történet nagy hatással volt rám. Aztán már kerestem a tűzoltásról szóló filmeket.

– Mi a beosztása élesben?

– Vonulós tűzoltó vagyok egyes beosztottként, vagyis a szerparancsnok után következő első ember. De leszögezném, ez egy csapatmunka, itt mindenkinek kiemelten fontos szerepe van, hogy szakszerű és eredményes legyen a beavatkozás.

– Milyen sporttal lehet ennyi éven át ilyen jó erőben maradni?

– Kerékpározom és kondizom. Ennyi idő alatt az ember tisztán látja a saját fizikai gyengeségeit, igyekszik fejleszteni és hatékonyan beosztani erejét.

– Mit csinál, amikor nem tűzoltó?

– Magányos sportokat űzök, a kedvencem a hegyikerékpározás a Mecsekben és hetente párszor eljárok futni a Tüskésrétre is.

Folyamatosan a tettek mezején jár

Märcz Richárd Gábor 1976-ban született Pécsett. Szentlőrincen nőtt fel, ott járt általánosba, majd az 500-as szakmunkásképzőben Pécsett épületvillamossági szerelőként végzett. A szakmájában kezdte a munkát, 17 éve tűzoltó, s kezdetben villanyszerelőként is aktív volt. Párkapcsolatban él hat éve, Melinda természetgyógyászattal és vendéglátással foglalkozik, gyerek még csak a tervekben szerepel. Märcz Richárd most elvégzett egy medic tanfolyamot is, nem azért hogy feljebb kerüljön a ranglétrán, hanem ha baj történne a tűzoltás kapcsán, segíteni tudjon afféle szanitécként a társain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!