Olvasói levél

2018.04.21. 16:31

Fel kell jelenteni a vandál falrongálókat

Olvasónkat felháborítja, hogy vandálok csúfítják el a firkálmányaikkal Pécs épületeit.

bama.hu

„Egyetlen épen maradt külső fala sincs már a Természettudományi Múzeumnak – mint azt a DN-ben olvashattuk, mindet összefirkálták, graffitikkel tele az épület. Rettenetesen felháborít, hogy egyesek elcsúfítják a városunkat firkálmányaikkal – persze, vannak köztük művészi alkotások is, csak hát, lássuk be, ebből van jóval kevesebb” – olvasható a szerkesztőségünknek „Látó” aláírással küldött olvasói levélben.

„Hol a rendőrség, hol vannak a közterület-felügyelők? De még ennél is jobban érdekel, hogy hol vannak a járókelők, a környéken élők akkor, amikor a rongálók telefúják firkálmányokkal a falakat?! A mi társasházunk homlokzatát is kinézte már magának egy fiatalokból álló csoport – mikor megláttam, mit művelnek, rájuk ordítottam, el is szaladtak. Azóta se merészkedtek a környékünkre. Szerintem ha valaki tetten éri a graffitizőket, rögtön bejelentést kellene tennie a hatóságoknál. A baj, hogy erre csak nagyon kevesen szánnak energiát. Persze a térfigyelő kamera is visszatartó erővel bírna, csak hát ahhoz, hogy hatékony legyen, bővíteni kellene a pécsi rendszert. Mindezek oda vezetnek, hogy ocsmányságokkal tele vannak firkálva középületeink, műemlékeink is.

Elfogadom, hogy művészeti alkotások is születhetnek falra fújt festékkel – mindennek azonban megvan a maga helye. A Szigeti úton is épült egy társasház, amelynek homlokzatát egy rá festett ábra díszíti, egyedivé téve az épületet. Ilyenből lehetne sokkal több. A várfalon azonban semmi keresnivalója nincs a firkálmánynak, még akkor se, ha azt egyesek művészinek gondolják”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!