krimi

2019.03.14. 10:53

Négyen támadtak egy férfire egy Pécs közeli kocsmában

A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat két férfi ellen, akik egy Pécs környéki kocsmában bántalmazták a sértettet.

bama.hu

Forrás: Shutterstock / Illusztráció

A vádlottak egyikének a lánya korábban élettársa volt a sértettnek, akivel haragos viszonyban volt, mert állítólagosan bántalmazta lányát. Az apa elhatározta, hogy megkeresi a sértettet és számon kéri rajta korábbi viselkedését.

Tavaly júliusban a két vádlott, valamint további három – az eljárás során ismeretlen maradt – személy gépkocsival a sértett lakásához mentek, aki azonban nem volt otthon ezért a közeli sörözőhöz indultak, mivel tudomást szereztek arról, hogy a sértett a kocsmában van.

Az öt férfi a sértetthez lépett, majd négyen ököllel ütni kezdték őt, míg ötödik társuk a pult elé állt, hogy a felszolgáló ne tudjon a sértett segítségére sietni. Az apa a férfit több alkalommal ököllel a fején és hátán megütötte, míg a másik vádlott egy viperával legalább 4-5 alkalommal ütött a sértettre, mely ütések következtében a vipera eltört.

A támadók folyamatosan ütlegelték a sértettet, miközben a felszolgáló megpróbált segítségért kiabálni. Időközben a sörözőbe érkezett a vendéglő másik alkalmazottja is, aki felszólította támadókat, hogy hagyják el a sörözőt. A két vádlott a társaikkal együtt a sértettet kihúzták az italbolt elé, ahol tovább folytatták a bántalmazását, azonban ekkor a sértettnek sikerült elszaladnia, miközben a kocsmából értesítették a rendőrséget.

Az elkövetők cselekménye a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint a súlyos testi sértés bűntett kísérletének a megállapítására alkalmas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában