új tradíció

2018.01.05. 17:00

Fesztivált adna a töpörtyűnek Gödre hagyományhű közössége

A hagyományos gasztronómia egyik alapját köszöntő fesztivállal tervezi nyitni az év rendezvényeinek sorát Gödre közössége.

N. L.

A töpörtyűfesztivál tervéről Gelencsér Gábor polgármester számolt be, aki elmondta, a korábbi években népszerű disznótoros összejöveteleket is rendeztek, idén pedig egy új hagyományt szeretnének megvalósítani. Az indok kettő, egyfelől a töpörtyű az egészségtudatos táplálkozás részeként is megállja a helyét, nem tűnt el a gasztronómiából, sőt reneszánszát éli – fogalmazott Gelencsér Gábor. Ráadásul a régióban nem ismernek olyan rendezvényt, amit kifejezetten ennek az ételnek szentelnének, ezért kínálkozik a lehetőség, hogy a töpörtyű köré rendezvényt szervezzenek Gödrén.

A terv szerint jelentkező csapatok a szervezők által biztosított alapanyagból készíthetik el egy versenyszerű összejövetel idején a töpörtyűket. A frissen, hagyományos módszerekkel készített finomságokat szakértő zsűri bírálja majd el, hogy kiderüljön, ki készíti a legfinomabbat. A töpörtyű fesztiválja alkalmat teremt a közösség építésére is, például a vajdasági testvértelepülés, Verbász küldöttségét is meghívják, hogy megmutassák töpörtyűsütő tudományukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!