segítség

2018.01.16. 15:30

Háziállatot adnak a helyi akcióban

Otthon felnevelhető háziállatokkal segíti az önkormányzat idén is a rászorulókat, akik a disznók, csirkék és nyulak háztáji gondozásával hozzájárulnak saját ellátásukhoz és a közösség értékteremtéséhez.

N. L.

Mint Dicső László polgármester elmondta, a Magunk kenyerén nevű programot 2013-ban indították, és egyértelmű sikerként könyvelhették el, hogy azóta számos helyi lakos szerepet vállalt benne. Idén február 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők a 2 vagy 6 darab malac, 20-30 csirke vagy 5-10 nyúl átvételére, amelyeket az önkormányzat biztosít. Az állatok tápjára pedig a helyi fizetőeszközben, rigacban adnak pénzt, így annak elköltése is a mocsoládi gazdaságot erősíti. A felnevelt állatok nem csak az értékekért és a saját sorsukért való felelősségvállalásba vonják be a hátrányos helyzetű családokat, de vissza is adnak ezzel a közösségnek. Az állatok felét ugyanis visszakéri az önkormányzat, hogy értékesítse azokat.

A pozitív hozzáállásra, szerepvállalásra ösztönző Magunk kenyerén program jó tapasztalatai nyomán Alsómocsolád beépítette ezt a programot is egy EFOP-pályázatból megvalósuló, hat környékbeli települést érintő projektbe. A Lépésváltás az Észak-Hegyháti Mikrotérségben nevű projekt idén februárban indul és Alsómocsolád, Bikal, Kisvaszar, Mágocs, Mekényes, Nagyhajmás lakóinak kínál az életminőséget javító szolgáltatásokat. A számos elemet tartalmazó akciósorozatot 240 millió forintos EU-s és kormányzati forrásból valósítják meg három éven át.

Fotó: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában