Vásárosbéc

2018.01.26. 14:30

Mesél a béczi erdő

Népmozgalom indult a falu környékén hét településen, mindenki látni akarja, hogy miként szerepelnek a vásárosbéci színjátszók a Budapesti Nemzeti Színházban.

Mészáros B. Endre

A jeles esemény a pajtaszínházak országos szemléjén lesz ezen a hétvégén, január 28-án, vasárnap 12.30 órakor, amikor a nemzet teátrumában az összes megye egy-egy képviselője, köztük a baranyai meghívott is bemutatja előadását, a vásárosbéciek a Mesél a béczi erdő című darabjukat.

A kis falu színjátszói nem akármilyen attrakcióval jelentkeznek. A társulat vezetője, Bánki Eszter így összegezte bemutatójuk lényegét.

– A pajtaszínházi program megjelenéséig kizárólag kacagásra ingerlő népmeséket dolgoztunk fel és adtunk elő falunapokon, évi négy-öt alkalommal. Éppen akkor talált meg minket a felhívás, amikor megjelent az igény a csoportban, hogy komolyabb darabbal próbálkozzunk. Mindemellett nem választottunk sok százszor eljátszott drámát, ha már egyszer eljutunk a Nemzeti Színházba, akkor inkább a településünket népszerűsítjük. Az Ifjúsági Értékőrző Programunk sok hagyományt tárt fel Vásárosbéc múltjáról, az idős generáció interjúzása során. Az így hallott történeteket csokorba gyűjtöttem, s megírtam belőlük a Mesél a béczi erdő című darabot. Vásárosbéc és a közeli erdő a színműben a közös szál, előkerül itt szerelem, háború és híres betyárok is, valamint a faluból a vásárokba igyekvők.

Hét településről is indulnak buszok a rendezvényre

A Pajtaszínházi Szemlére a Budapesti Nemzeti Színházba 15 színész és két zenész utazik Vásárosbécről, de óriási a térség érdeklődése. Patapoklosi, Somogyapáti, Magyarlukafa, Somogyviszló polgármestere is buszokat indít a közönség számára, Vásárosbécről pedig 50 főt (színjátszókat, hozzátartozókat, érdeklődőket) szállít Budapestre a Nemzeti Művelődési Intézet. A legfrissebb hírek szerint a népes utazó társasághoz újabb két község csatlakozott, Mozsgóról és Somogyhárságyról is indítanak buszokat az ország egyik legkisebb lakott településének (180-an élnek itt), Vásárosbécnek a színházi bemutatójára. A környéken olyan sok a jelentkező, hogy úgy kell kisorsolni, végül kik utazhatnak a fővárosba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában