arckép

2018.01.28. 08:31

A mézsörben és a mézborban látja a kiugrás nagy lehetőségét

A faluban mindenki csak „bogarasnak” nevezi Bíró Norbertet, mert előszeretettel méhészkedik és kedveli a rovarokat. Már a nagyapja is méhész volt, mint mondja, tőle örökölhette a természet szeretetét. A közmunkás fiatalember elvégezte a méhész tanfolyamot, most gyűjti a pénzt, hogy valóra válthassa régi álmát, egy saját méhészetet. 

Zs.K.

– Nincs harminc éves, ennek ellenére mégis hosszú utat járt be a munkahelyekkel kapcsolatban. Mára megtalálta az igazit?

– Elektronikai műszerészként végeztem, hiába próbálkoztam elhelyezkedni, nem vettek fel. Ezért aztán jelentkeztem egy újabb iskolába, vagyonőrnek tanultam, mert úgy gondoltam, hogy ezzel több szerencsém lesz. Sajnos nem így történt, több munkahelyet is kipróbáltam az elmúlt időszakban, azonban a foglalkoztatási körülmények és anomáliák miatt inkább a közmunkát választottam a faluban.

– Ugyanakkor a tanulást nem hagyta abba. Következett a méhész tanfolyam?

– Négy évvel ezelőtt a Kaposvári Egyetem hirdetett méhész tanfolyamot. Erre az egy éves képzésre esett a választásom, mert itt mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás során több ismeretet szerezhettünk meg. A néhány hónapos tanfolyam szerintem túl kevés, hogy részleteiben is megismerkedhessenek az oktatás résztvevői a méhészkedéssel. Véleményem szerint ezt a szakterületet is az iskolai oktatás keretébe kellene illeszteni, így a 3-4 éves képzés során már elegendő elméleti és gyakorlati ismerethez juthatnának a diákok. A végzést követően pedig nagyobb rutinnal és kevesebb kudarccal kezdhetnének méhészkedni.

– Közmunkásként az önkormányzatnál is méhészkedik?

– Igen. A tanulópénzt bizony nekem is meg kellett fizetnem, ugyanis a méheim részben elszöktek, részben elpusztultak. Szeretnék kialakítani egy méhészetet, ahol a saját magam főnöke lehetek. Ehhez azonban komoly indulótőke kell, kétmillió forintot számolhatunk egy 15 családos kis méhészet kialakítására. És ez még csak az első lépés.

– Csak mézet termelne, vagy egyéb termékeket is?

– Egyedi és nagyon ritka a mézsör, illetve a mézbor, ehhez mérten pedig az áruk is elég borsos. Sok méz kell hozzá, illetve az elkészítéshez és a palackozáshoz is komoly tapasztalatra van szükség. Az első kísérletek biztatóan alakultak, de még tökéletesíteni kell a módszert. Ezen dolgozom.

Megfigyeli a szorgos rovarok munkáját

Pécsett született Bíró Norbert, a 28 éves fiatalember a Nevelési Központ általános iskolája után elektronikai műszerész képesítést szerzett. Közben Aranyosgadányba költözött. Két kedvenc elfoglaltsága a méhészkedés és a horgászat. Mint mondja, nem csak kifogni szereti a halat, hanem szívesen elkészíti akár halászlének, akár megsütve. Fontos számára a természet közelsége, igyekszik minél több időt a szabadban tölteni. A falu határában lévő akácerdő az egyik kedvenc helye, de szívesen figyeli a méheket, miközben a közeli földeken lévő repcében és napraforgóban szorgoskodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!