Túrony–Pécs

2018.02.13. 11:30

Fát kellett rajzolnia a túronyi gyilkosnak

A következő tárgyaláson, április 16-án már ítélethozatal várható a túronyi gyilkosság ügyében.

Zsigmond József

Tovább folytatódott a túronyi gyilkosság tárgyalása a Pécsi Törvényszéken. Amint beszámoltunk róla, két éve a kis baranyai településen egy idős német állampolgárságú férfi holtestét találták meg. A rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, ám a gyilkos nyomára nem a pénz vezetett. Közel egy évnyi nyomozás után a saját házában fogták el azt 26 éves helyi férfit, akit a gyilkossággal vádoltak. Mint kiderült, szomszédok voltak és a férfi többször segített az idős embernek a ház körüli munkákban.

Korábban a vádlott arról számolt be, hogy egy-két dolgot akart ellopni a szomszédtól és a baltát azért vitte magával, hogy a zárat leverje. Mikor a telken volt, észrevette hogy a német férfi látja őt. Mint akkor elmondta, külső sugallat hatására ment utána a házba, ahol utolérte, és akkor sújtott le a baltával. Csak később tudatosította magában, hogy mit tett.

Tegnap az igazságügyi pszichológus szakértőt hallgatták meg, akinek a vizsgált személy személyiségét kellett feltérképezni. Mint kiderült, nem a hagyományos tesztet választotta, mert az manipulálható, átlátható. Egy egyszerű példával ecsetelte. Ha valaki olyan írásbeli kérdést kap, hogy szokott-e virágot letépni, a válaszadó, ha jó színben akarja feltüntetni magát, akkor azt írja, hogy nem. Így olyat választott, hogy a kérdező ne tudja, mi a helyes felelet. Fényképekből kellett válogatni, rajzolnia kellett. Többek között ebből az derült ki, hogy a vádlottnak átlagos az intellektussa.

Kerékpárost gázolt, majd elhajtott

Halálos gázolás és elsősegély elmulasztása miatt áll ma a Siklósi Bíróság elé két férfi. A fiatalok 2016. október huszonkettedikén este a gépjárművükkel Szaporcáról Kórósra tartottak, mikor elütöttek egy kerékpárost. A vád szerint a gépkocsivezető indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol a kerékpáros közlekedett. Vészfékezett, ám a kocsi bal részével nekiütközött a bicajosnak. Az ittas kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A vádlottak a gépkocsival a balesetet után megálltak, azonban nem nyújtottak segítséget a sérülést szenvedett kerékpárosnak és nem értesítették a rendőrséget sem, hanem elhajtottak a helyszínről.

Zsolnay kontra dolgozók: folytatódik

Mint megtudtuk a Zalaegerszegi Törvényszék sajtóosztályától, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek 136 munkavállalója elleni munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezménye iránti munkaügyi perben még döntés nem született, a másodfokú tárgyalásra február tizenharmadikán, azaz ma kerül sor reggel tíz órától. A jogvita alapja az, hogy a dolgozók azonnali hatályú felmondással szüntették meg jogviszonyukat a Zsolnay-gyárnál 2016 júniusában. A volt munkáltató szerint azonban e dolgozói felmondások jogellenesek voltak, ezért a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget követeli a perekben a volt munkavállalóitól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában