kapcsolat

2018.03.23. 20:10

Megerősítették a hidat Arad és Pécs között

Kettős jubileumot ünnepelhet Pécs és Arad, hiszen a két település 15 évvel ezelőtt partnervárosi, 10 évvel ezelőtt testvérvárosi kapcsolatot kötött. Ez utóbbit erősítetik meg a héten Pécs és Arad vezetői, akik az idei kölcsönös kulturális programok ügyében is megállapodtak.

bama.hu

Pécs nemzetközi kapcsolatrendszerében Arad különösen fontos helyet foglal el. A települések partnersége az utóbbi évtizedek legeredményesebb és legintenzívebb testvérvárosi kapcsolatává tette a viszonyt.

Az önkormányzati területen a jelentősebb programok a városrehabilitáció, az örökségvédelem terén elért eredmények bemutatása, szakember találkozók, tapasztalatcserék. A kultúra területén a kulturális intézmények közötti együttműködések, a fesztiválokon való rendszeres fellépések, gyermekrajz-pályázatokon való részvételek, ifjúsági képzőművészeti kiállításokon való megjelenések, a két város színházi, bábszínházi, balett társulatainak rendszeres vendégszereplései, a könyvtárak közös programjai, fotóklub kiállítások, író-olvasó találkozók, irodalmi estek szervezése, múzeumok közös tárlatai, a két város filharmóniai zenekarainak együttműködése és kölcsönös vendégszereplése, fúvószenekari találkozókon való közös részvétel, képzőművészeti és filmművészeti csereprogramok megvalósítása, népi-hagyományőrző programok bemutatása a legjellemzőbb együttműködések.

A minden évben megrendezendő, egymás kultúrájának átfogó bemutatását célzó aradi Pécs Város Napja és a pécsi Arad Város Napja már hagyományosnak mondható. Az összetartozás, a közös sorsok előtti tisztelet rendszeres eseménye a megemlékezés és koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapja alkalmából.

Oktatási területen a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolá-ja, a Testvérvárosok Terei Általános Iskola, az Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Csíky Gergely Gimnázium és Általános Iskola és a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium a legaktívabb résztvevői a kapcsolatnak. Az Irány Arad, a 7-12. osztályos általános és középiskolás diákok számára készült vetélkedő, tanulmányi kirándulásokon, diáktáborozásokon, művészeti versenyeken, diákszínjátszó fesztiválokon való részvétel mind a két város fiatal közösségeinek kapcsolaterősítését eredményezi. A 2017-ben Pécsett megrendezett multikulturális testvérvárosi középiskolai táborban Arad diákjai is részt vettek. Ez a találkozó a határon túli magyar és nem magyar fiatalok közötti barátság nagy sikerű és emlékezetes élménye lett.

Az önkormányzati, kulturális és oktatási területen létrejövő együttműködések a héten is folytak, hiszen Pécs és Arad vezetői városunkban találkoztak, s erősítették meg az együttműködést, döntöttek az idei kölcsönös programokról.

Az Arad és Pécs közötti testvérvárosi kapcsolat alapján a két város együttműködési programokban állapodott meg a 2018-as évet illetően.

Az együttműködések keretében március 13-án délelőtt a két város kulturális bizottságai együttes ülést tartottak dr. Őri László alpolgármester részvételével, majd március 24-én dr. Páva Zsolt pécsi polgármester és Bognár Levente, Arad alpolgármestere megerősíti a 10 esztendeje fennálló testvérvárosi kapcsolatot.

A 2018. év kiemelt programjai e szerint a két város Kulturális és Köznevelési Bizottságainak együttes ülése Pécsett, Pécs Város Napja az Aradi Napok keretében, Arad Város Napja a Pécsi Napokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!