Papírokból áll össze

2018.03.06. 17:28

A régmúlt emlékeit is feltárják a kutatók Alsómocsoládon

Az országban még nem végeztek olyan átfogó településtörténeti kutatást, mint amire most Alsómocsoládon vállalkoznak a megyei könyvtár és más adatforrások bevonásával.

Nógrádi László

Teljes körű településtörténeti kutatás indult Alsómocsolád múltjának lehető legrészletesebb feltárása és rögzítése érdekében – adta hírül az önkormányzat. A hegyháti község vezetői és a pécsi Csorba Győző Könyvtár együttműködési megállapodásban rögzítették még tavaly ősszel, hogy kísérleti mintamodellként megvalósítják a kutatást. Azt tűzték ki, hogy az Alsómocsolád név első fellelhető megjelenésétől a napjainkig feltérképezik a történetet, amelyet egy interneten is hozzáférhető tartalmi leltárba gyűjtenek. Ebben szerepel majd az elérhető iratok, térképek, könyvek, kiadványok, fotók és filmek, illetve minden forrás jegyzéke, amelyek összefoglalják az elmúlt évszázadok helyi történéseit.

A munkával már sokat haladtak, elsőként elvégezték a kutatók az alsómocsoládi faluház iratállományának begyűjtését és elkezdték a dokumentumok digitalizálását. A közelmúltban a településtörténet szakértőjével, dr. Pesti Jánossal zajlottak egyeztetések a pécsi Tudásközpontban működő Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében. A kutatás eddigi menetéről Pap Dávid Zoltán osztályvezető tájékoztatása szerint elvégezték a könyvtárban található, Alsómocsoládot érintő iratok listázását. A további feltárás a Pécsi Egyházmegye levéltárában folytatódik Kurilla Benjámin egyháztörténeti kutató segítségével. A feltárásban különös hangsúlyt szánnak neves személyek, mint a Sztankovánszky, a Majtényi és a Perczel családok helyi kötődéseinek megismerésére.

Nem maradhat ki a kutatásból a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára sem, ahol több értékes kiadvány is tanulmányozható a kistelepülés múltjának adataival. A dokumentumok feldolgozásának függvényében a kutatók azt tervezik, hogy már idén májusban egy nyilvános szakmai fórumot rendeznek Alsómocsoládon a településtörténeti kutatás első eredményeiről és további feladatairól.

Több mint nyolc évszázadnyi az anyag

A kutatás léptékére jellemző, hogy az első írásos emlék Alsómocsoládról 1294-ből származik. Egy oklevélben említik a falut Mocholai változatban – a település ekkor még a veszprémi apátsághoz tartozott. Az ezelőtti és későbbi korok régészeti leletei és a helységnév arra utalnak, hogy Mocsolád évszázadokon át lakott volt, folytonos maradt a Hegyháton. A népessége színes összetételű volt: a 17. század végén szerbek is laktak ezen a vidéken, a lakók között az évszázadok során regisztráltak a magyarok mellett vallonokat, szlávokat, németeket, és olaszokat is – utóbbiak például a Pécs-Budapest vasútvonal építésének mérnöki és kivitelezői munkáira érkeztek nagy számban. Az újkori történet legmeghatározóbb népcsoportjai a magyarok és a németek. A helytörténet dokumentálására évtizedek óta tesznek erőfeszítéseket, szakemberek és műkedvelő történelembarátok egyaránt kutatták a témát. Almanachok, visszaemlékezések, interjúk tucatjai készültek, így az Északi Hegyhát jól dokumentáltnak mondható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában