szemely

2018.03.09. 09:09

Új közösségi ház épül a kis faluban

Magyar–horvát közösségi centrum építését jelentette be tegnap a településen sajtótájékoztató keretében Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Hoppál Péter, Szemely országgyűlési képviselője.

H. Zs.

A 130 millió forintos beruházáshoz 50 milliót a község teremtett elő, 80 millió forintot pedig az EMMI biztosítja külön támogatásként. Az adományozó oklevelet tegnap írták alá ünnepélyes keretek között a település lakói és a horvátországi Semeljciből és Csúzáról érkezett vendégek előtt, majd átadták Kumli József polgármesternek és Sárosácz Mihálynak, a Szemelyi Horvát Önkormányzat elnökének.

Hoppál Péter elmondta, ünnepnap ez a pillanat a falu életében, éppen ötven évvel ezelőtt léphetett a fejlődés útjára, és a közösségi központ felépítése pedig egy újabb fontos mérföldkövet jelent az itt lakók életében és jövőjében. Most egy húszéves álom valósulhat meg az összefogásnak és a kitartó munkának köszönhetően, egy olyan kulturális centrum épülhet fel a településen, amely túlmutat a falu határain, a helyi programokon túl integrálja a megyei rendezvényeket is.

Soltész Miklós elmondta, az elmúlt nyolc évben háromszorosára nőtt a nemzetiségek támogatottsága, ugyanakkor példa értékűnek nevezte, hogy egy kis település ötvenmillió forintot spórolt össze erre a beruházásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!