zsolnay

2018.05.26. 15:30

Helyükre kerültek a kéméndi angyalok, vasárnap szentelik

Harminc év hányattatottság után felújították és május 27-én felszentelik a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalmas angyalszobrokat.

Zsigmond József

Vasárnap a Szentháromság-napi német búcsún már régi pompájában csodálhatják meg a hívek és az ide látogatók a máriakéméndi templom előtt álló két Zsolnay pirogránit angyalszobrot.

– A kőbányai Szent László templom megrendelésére készültek a Zsolnay-gyárban a 2,5 méter magas angyalszobrok 1890 körül – kezdett bele a történetbe Biki Endre Gábor, a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályának elnöke. – Akkor az volt a szokás, hogy tartalék példányok is készültek arra az esetre, ha az alkotások szállítás közben megsérülnének.

Mint elmondta, az öt darab épségben megérkezett Budapestre, ma is a templom oromzatát díszíti. A tartalék példányok a sejtések szerint a gyárban maradtak. Első információ 1958-ból van a szobrokról. Két darabot Bátaszékre szántak, ám nem találtak megfelelő helyet számára, így végül Máriakéménd vásárolta meg, míg három Kishajmásra került.

Az 1980-as évek végére eltűntek a szárnyak az angyalokról, kisebb darabok leváltak. Egyesek szerint vihar tépázta meg a szobrokat, mások rongálást gyanítottak a háttérben. A legvalószínűbb, hogy nem szakszerűen állították fel őket. Az üreges belsejüket cementes anyaggal öntötték ki. Állítólag ezért fagyott szét, mert a nyílásokba víz került.

A szobrok helyrehozatalára adománygyűjtésbe fogott 2015-ben a Mecsek Egyesület és a máriakéméndi Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület. Ennek révén több mint 3,8 millió forint gyűlt össze magánszemélyektől, vállalkozóktól és a helyi plébániától. Tavaly elkészültek a szobrok, ám nem volt hová elhelyezni. A pécsi püspökség segített: a lépcsősort és az angyalok helyét biztosító falsarok megépítését a püspökség finanszírozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!