fesztivál

2018.05.30. 07:00

Örökzöld „régiségek”, formabontó újdonságok lesznek a Katlanban

Hogy barátságos, hogy emberséges, hogy szeretetteljes és összművészi, leírták már számtalanszor az Ördögkatlan Fesztiválról, és természetesen így lesz ez most is, július 31. és augusztus 4. között. Érdemes viszont átböngészni a kiemelt programjait, mert ez mutatja meg a nagyon jó és a még jobb közti újdonságokat.

Mészáros B. Endre

Különösebb sorrend nélkül nézzünk tehát néhány kiemelt extrát az idei kínálatból. Beremenden, a Megbékélés Kápolna előtt Haydn: Teremtés oratóriuma csendül fel magyar karénekkel, és Kolonits Klára szólójával. Legalább ilyen izgalmasnak ígérkezik a Csík Zenekar fellépése Villánykövesden Presser Gábor közreműködésével. A k2 társulat ezúttal is készít egy színdarabot Baranyai gyöngyösbokréta címmel Dél-Baranya közelmúltjából és ez a játék ősztől a budapesti MU Színházban is műsoron lesz.

Újra itt lesz Alexander Balanescu, aki Kovács Gerzson Péterrel A csárdás-ápolás művészetébe vezeti be a nagyérdeműt, s berendezik Both Miklós Ukrán Udvarát is a Rácz-házban, ahol egy ukrán falusi év elevenedik meg a négy évszak emblematikus szokásaival énekekben, táncban, beszélgetésekben, gasztronómiában.

Ezúttal nem francia, argentin, vagy holland cirkusz érkezik, hanem belga, a Circus Marcel a Home Made programjával.

Mindezen túl megújul az Aralica Kert: délelőtt gyerekkertet varázsolnak belőle, délután pedig jönnek a felnőttmulatságok, táncházakkal, gasztronómiai csemegékkel. A gyerekeknek továbbá zemél a Szélkiáltó, énekel Rutkai Bori, Bíró Eszter is.

A hagyományokhoz hűen igen impozáns a színházi előadások listája. Jön A mi osztályunk (Tatabányai Jászai Színház), Leenane szépe (Kassai Thália Színház), Vaterland és Az öngyilkos (Forte), Míg fekszem kiterítve (Sztalker Csoport), Kivettem egy gömböt fejemből (Nézőművészeti), Mulatság (Ördögkatlan Produkció), Mi / Ők, Loveshake, Second life, avagy kétéletem, Leszámolás velem, Pira-Bella (Orlai Produkció), Gyarmati Fanni naplója, Kezdhetek folytatódni – Petri est, Kean, a színész, Semmi konferencia, Márai: Hallgatni akartam (Vígszínház), Miskin herceg (Katona József Színház) Tótferi (Titkos társulat).

No és pazar a koncertkínálat is, hallhatjuk a Boban Marcovic Orchestrát Tóth Gabival, a PASO-t, a 30Y-t az Óriással, a Kiscsillagot, a Quimbyt és a Sorbonne Sexualt, Szabó Attilát, Snétberger Ferencet, Frenket, Wombót, Anima Sound

Systemet, Tompos Kátyát, a Kerekes Bandet, Lajkó Félixet is.

Újdonság továbbá, hogy a Budapest bár soraiban Udvaros Dorottya és Jordán Adél is énekelni fog.

Aki pedig irodalompárti, az az idei programban találkozhat többek között Nádasdy Ádámmal, Darvasi Lászlóval, Zilahi Annával, Horváth Viktorral, Szarvas Józseffel, Bérczes Lászlóval.

További részletek szállásról, utazásról, olcsóbb jegyekről a fesztivál honlapján (www.ordogkatlan.hu) olvashatók.

A díszvendégek

A szabad gondolkodást hirdető jazzgitáros, Snétberger Ferenc, a Magvető Kiadó – többek közt Dante, Kertész Imre és Esterházy Péter kiadója, a Sztalker Csoport és k2 Színház, két öntörvényű színházi társulat sok közös vonással: mindkettő fiatal, és premiert hoz létre a Katlanban. Benkó Bence, Fábián Péter a k2 csapatával a „semmiből” hozzák létre a Baranyai gyöngyösbokrétát. Ifj. Vidnyánszky Attila, H. Vecsei Miklós és a vadiúj Sztalker Csoport pedig klasszikus szöveget, Faulkner Míg fekszem kiterítve című gyönyörűséges szövegét fordítja le saját színházi nyelvére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!