elismerés

2018.06.01. 08:35

Pécsiek vehették át a Polgári Magyarországért Díjat

A pécsi alapítású Kosztolányi Dezső Céltársulásnak ítélték idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, az elismerést csütörtökön adta át Mádl Dalma Budapesten. A rendezvényre elkísérte a Kövér László házelnök által is köszöntött társulási tagokat Őri László pécsi alpolgármester.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány díja mindenekelőtt szerény ösztönzés akar lenni – nem csupán a díjazottak, de minden magyar fiatal számára. Ösztönzés abban a munkában, amelyet ma országunkban minden tudatosan cselekvő polgár végez nemzeti közösségünk és kétezer éves európai keresztény kultúránk védelmében – közölte az Országgyűlés elnöke.

Mint mondta, a Kosztolányi Dezső Céltársulást a Pécsi Tudományegyetem végzett és végzős hallgatói alapították 2015 szeptemberében azzal a céllal, hogy segítse és ösztönözze a Kárpát-medence magyar fiatalságát a szülőföldön való boldogulásban. A szervezet névadójára tekintettel különös figyelmet fordítanak az egykori Délvidék, azaz a mai Szerbia, Horvátország és Szlovénia területén élő magyar közösségekre, így a bácskai, bánsági, szerémségi, drávaszögi, szlavóniai és muravidéki magyar fiatalokra.

Balog Zoltán, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a polgár-keresztény-nemzeti értékközösséget hallva felmerül, remélhetik-e a 21. század magyar ifjúságától, hogy ennek jegyében kezdi meg aktív közéleti, karitatív, művészeti tevékenység.

Barkóczi Csaba elnök köszönetet mondott a céltársulás nevében a díjért, és kiemelte: óriási erkölcsi és morális támogatás az elismerés. Kitért arra, hogy lassan kétezer iskolás van, aki az általuk megálmodott diákutaztatás keretében léphetett külhoni magyar területekre. Az első nemzetstratégiai kollégiumot indították el az országban a Pécsi Tudományegyetemen – jelezte, hozzátéve: a kormány nemzetpolitikai missziójában a jövőben is részt kívánnak venni.

Beszámolt róla, hogy a 2015-ben létrejött egyesület tagsága folyamatos növekedéssel mára egy több mint 300 fős mozgalommá nőtte ki magát. Az elnök elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy az elmúlt néhány évben évente átlagosan 70 programot szerveztek és ezeken programonként körülbelül 3500-4000 fiatal jelent meg. Közel 2000 olyan fiatal van a Kárpát-medencében, aki a céltársulás segítségével tudott eljutni az országhatáron kívülre. Az egyetemen az országban egyedülálló módon szervezték meg azt a lehetőséget is, hogy a tanárképzésben résztvevő hallgatók határon túli iskolákban teljesíthessék a kötelező szakmai gyakorlatuk egyes elemeit. Emellett az országban tudomása szerint ők szerveztek elsőként nemzetstratégiai szakkollégiumot a PTE-n, hangsúlyozta Barkóczi Csaba.

Őri László, Pécs alpolgármestere fővédnökként és támogatóként végigkísérte az egyesület munkáját. Elmondta, mivel nemzetpolitikánk lényege, hogy élő kapcsolatot tartunk a határon túli és magyarországi fiatalok között, a Kosztolányi Dezső Céltársulás méltán érdemelte ki az elismerést. Hiszen ők rengeteget tettek és tesznek annak érdekében, hogy ez a kapcsolattartás megvalósuljon.

Az alpolgármester szerint ezt a célt szolgálták a programok, melyek segítségével több ezer horvátországi és vajdasági fiatal látogathatott el Pécsre. A másik fontos szempont, melyben ezek a pécsi fiatalok országosan is példát mutattak az, hogy szabadidejükben az óvodai, illetve az iskolai beiratkozás előtt álló horvátországi és vajdasági szórványvidékeken magyar családokat látogattak meg és ösztönözték őket arra, hogy a magyar oktatási intézményeket válasszák. Hozzátette: mindez erősíti, hogy a határon túl is hosszú időn keresztül fennmaradjon a magyar kultúra, erősek legyenek a magyar közösségek, a magyarság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában