Mozsgó

2018.07.10. 07:00

Végre Nagy Feróék is kikakaskodhatták magukat a fesztiválon

A térség legnagyobb rendezvényévé vált az elmúlt években a Mozsgói Kakasfesztivál, amelyet idén immár nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hétvégén.

A Mozsgói Kakasfesztivált 2011-ben rendezték meg hagyományteremtő szándékkal Kovács Zsolt polgármester javaslatára, a 150 éve élő kakasütés népszokására fűzve fel a programokat. A hagyomány alapján a legényeknek egy nyakig földbe ásott kakast kellett agyonütniük bekötött szemmel. Ezt a népszokást a környéken élők hosszú időn keresztül megtartották, a falunapok egyik állandó, kiemelkedő eleme volt.

A kakasfesztiválon természetesen ma már egy cserép helyettesíti a kakast, de ma is a közönség vidám biztatása mellett ütik le a kakas fejét. A fesztiválon nem ez az egyetlen vetélkedő, hiszen a vállalkozó kedvűek tréfás feladatokon keresztül mérhetik össze erejüket, ügyességüket.

Szombaton reggel kezdődött a kakasfőző verseny, amelyben a csapatok a Nagy fakanál díjért mérték össze tudásukat, hogy ki tudja a legtöbbet kihozni egy jól megtermett kakasból.

Sokan voltak kíváncsiak a kézművesligetre és a népi udvarra, ahol csuhézással, gyöngyfűzéssel, kosárfonással és kakasozással ismerkedhettek meg az érdeklődők. A gyerekek és a felnőttek számára is izgalmas programnak bizonyult a szekérutazás, a kismotoros és babakocsis felvonulás, és a kakasos pogácsaszaggató.

A délutáni programok közül minden bizonnyal a kiskakas­ütést, illetve a kakasütést várták a legtöbben, amelyekben a

gyerekek és a felnőttek mérték össze ügyességüket és tájékozódóképességüket egy tabletért, illetve az 50 ezer forintos fődíjért.

Nagy taps köszöntötte a színpadon a fellépőket, L.L. Juniort, Opitz Barbarát, a Tajtiboyt, az Uniqu-ot és a Blahalouisianát. A tűzi-vízi játékot bál követte.

Vasárnap délután a szórakoztató gyerekparkban folytatódtak a programok, a családi kalandozás keretében pedig megismerkedhettek a résztvevők a nordic walkinggal, az íjászattal, a pedálos gokarttal kicsik és nagyok egyaránt. Este Bódi Guszti és Margó, Zoltán Erika, Rudán Joe és a Beatrice követték egymást a színpadon.

Mindenki csak egyszer üthetett

A kakasütés Mozsgón ősi, hagyományos népszokás. Régen húsvét másnapján tavaszünnepi játék volt. A falu legényei összeálltak, s megvették a falu legszebb kakasát, majd húsvét első napján délidőben végigjárták a házakat és köszöntőt mondtak, melynek során meghívták a ház gazdáit a holnapi „létánia után a kokasütésre”.

Húsvéthétfőn délelőtt az ifjúság rendbe tette a templomtér kakasütésre kijelölt területét, megásták a 40x40x40 cm-es gödröt, kijelölték a 10 méter átmérőjű kör szélét. Délután a falu apraja-nagyja ott szorongott a kakasütés színhelyén.

A papírszalaggal feldíszített kakast beásták a gödörbe, hogy csak a feje látszott ki.

A játékvezető legény „eladó a kakas!” felhívással ütésre toborozta a legényeket. A két felelős bíró a jelentkezőknek szorosan bekötötte a szemét, kezébe adta a cséphadarót és jól megforgatta. Az eleresztett legény a körben forgott és a közönség bekiabálására próbálta ütni a kakast, azonban mindenki csak egyszer üthetett a cséphadaróval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában