Mohács

2018.08.08. 16:10

A Szőlőhegyre jönnek a madárijesztők

Augusztus 12-én újra találkoznak a madárijesztők a Szőlőhegyen. A már országos hírnévre szert tett, rendhagyó témájú találkozó célja a madárijesztő-készítés hagyományának folytatása és újraértelmezése.

M. B. (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

Fotó: Dittrich ÉVa

A 12-én, délután öt órakor nyíló szabadtéri tárlaton helybeli képzőművészek munkáit is bemutatják majd. Az új helyszín a jobban megközelíthető szőlőhegyi rendezvénytér.

Első pillantásra meghökkentő, nem a néhol még látható kalapos-kabátos, a termést dézsmáló madarak elriasztására szolgáló alkalmatosságokat láthatnak azok, akik ellátogatnak az eseményre.

– Épp ez a lényeg – magyarázta Sárkics Eszter, a Budapesten élő, ámde mohácsi születésű főszervező -, régen is azokat a dolgokat használták fel a madárijesztők készítésére, amelyeket helyben találtak, és már másra nem voltak jók. A cél, hogy folytatódjon a madárijesztők készítésének hagyománya.

A madárijesztő témájú műtárgyak egy részét a kiállítás előtti napokban, a program helyszínén készítik el a profi, amatőr vagy diák képzőművész alkotók. Várják a jelentkezésüket, sőt, otthoni, már előre elkészített madárijesztőkkel is részt lehet venni a találkozón.

Az elkészített madárijesztőket a szabadban, a természetes és a valódi környezetükben mutatják be egy hónapon keresztül, majd a helyi szőlősgazdák választhatnak belőlük.

A Szabadtéri Madárijesztő Találkozó már az első alkalommal országos hírnévre tett szert, felkapta a sajtó, s egy népszerű televíziós show-ban is bemutatták a rendezvényt. Hogy mennyire emlékezetesre sikerültek a korábbi találkozók, jelzi az is, hogy sztorik egész sora őrzi, hogyan készültek akkor a madárijesztők. Balázs Balázs szobrászművész például egyszer csak láncfűrésszel a kezében jelent meg, s azt kérdezte, kivághatja-e a telken álló, már élettelen mandulafát. Kivághatta. Aztán a mohácsi művész, Szigeti Szabó János, „Guszti„ több napon hántotta le róla a kérget, majd ismét Balázs Balázs vette munkába a fát, míg végül elkészült a szerkezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!