Mohács

2018.08.14. 12:55

Felnőttek is beülnek a Busóiskolába

Immár évek óta a helyi iskolai és óvodai tan- és nevelési tervének része a busójárással kapcsolatos ismeretek átadása. Ennek nyomán született meg a Busóiskola, amely a Busóudvarban várja a felnövekvő generáció képviselőit.

M. B. (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

Mint megtudtuk, a képzésbe szívesen kapcsolódnak be az ország más tájairól érkező, osztálykiránduláson, túrán lévő diákok, de még felnőttek is, közöttük külföldiek is.

– Túl azon, hogy a népszokásunkkal megismertetjük az érkezőket, a gyakorlatban is kipróbálhatja mindenki a busóálarc-készítést, kézbe véve a vésőt és a kalapácsot egyaránt – magyarázza Rosta Endre, a Busóudvar vezetője. – A saját, fából készült álarcot ki is lehet festeni, ehhez az itt dolgozók és jómagam minden segítséget megadunk. Felhívjuk például a figyelmet arra, hogy milyen színeket használunk kizárólagosan e művelethez, pirosat, fehéret és feketét. Ha eddig eljutottunk, jöhet a maszk felbőrözése, amelyet szintén önállóan végeznek a Busóiskola tanulói vagy az érdeklődő felnőttek, a segítségnyújtás természetesen itt sem marad el, ha valaki igényli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!