Mikulás Világkongresszus

2018.08.11. 09:30

Nyáron ünnepelte a karácsonyt a pécsi Mikulás

Nemrégiben tért haza a magyar delegáció a dániai Bakkenben megrendezett Mikulás Világkongresszusról.

Szabó Dániel

Idén, – már másodjára – a pécsi Mikulás képviselte hazánkat, a 61. alkalommal megrendezett találkozón, amin minden évben hagyományosan összegyűlnek a világ télapói, hogy megünnepeljék júliusban a karácsonyt.

– Ezt az eseményt egy négy-öt napig tartó örömünnepnek, baráti találkozónak kell elképzelni, ahol jól érezzük magunkat,

felvonulunk, hajózunk, fürdünk, akadályversenyeket tartunk, s ezt mind Télapó jelmezben. Én összesen hét kilót fogytam, hiszen Dániában sem volt hidegebb harminc foknál – mesélte lapunknak a pécsi Mikulás.

– Idén azt gondoltuk, hogy a magyar Mikulás olyannal jelenjen meg a kongresszuson, ami különlegesség és egyben hungarikum is. Így most először elkísért engem a krampuszom. Ez újdonság volt az északiak számára, hiszen az ő téli ünnepkörükhöz nem kapcsolódik ez a virgácsokat osztogató, ördögi figura. Ajándékként pedig szaloncukrokat vittünk magunkkal, amit hazánkon kívül szinte sehol máshol nem akasztanak a karácsonyfára, szimplán desszertként kezelik – tette hozzá a baranyai télapó.

A pécsi Mikulás nem mostanában kezdte a pályafutását, hiszen már évek óta szerveznek társaival Pécsett Mikulás-napi akciókat, amik mára olyan nagyobb rendezvényekké nőtték ki magukat, mint a Mecseki Mikulás Találkozó, a Mikulásvár vagy a Csillagszóró akció.

A mikulásipar aktuális kérdései is előkerültek

A dániai eseményt sok évvel ezelőtt egy igazi showman, a többek által Tribini Professzorként ismert Christian Nielsen álmodta meg. A Mikulás Világkongresszust 1957-ben hívta életre, azóta rendezik meg minden évben Bakken városában. A nyári program az évek alatt egy híres gyerekünneppé vált Dániában, s mára már rendezvénysorozattá fejlődött. A Mikulások a világ összes tájáról összegyűlnek, megbeszélést folytatnak a mikulásipari történésekről, emellett ünneplik a karácsonyt és az együttlétet. A télapók felvonulnak Bakkenben és Koppenhága belvárosában is. Idén több mint 130 férfi és női Mikulás, valamint az ünnepkörhöz kapcsolódó szereplő találkozott, s többek között Norvégiából, Svédországból, Grönlandról, Franciaországból, Japánból, Hongkongból, Izraelből, Kanadából, Spanyolországból, az Egyesült Államokból és természetesen Magyarországról is érkeztek résztvevők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában