Pécs

2018.08.02. 13:30

Szatír: bekérték a kamerafelvételeket

Egy fiatal olvasónk számzolt be róla, hogy barátnőivel a napokban egy pécsi helyen szórakoztak, mikor megjelent az asztaluknál egy maszkot viselő fiatalember, és angolul kezdett hozzájuk beszélni.

Zsigmond József

A lányoknak rögtön bevillant a korábban a lapunkban is megjelent rendőrségi hír, mely arról szólt, hogy egy nadrágot nem viselő maszkos férfi angolul szólította le a lányokat a Barbakánnál. A nemi szervéről kezdett el beszélni, majd kielégítette magát és utána eltűnt. Így nem meglepő, hogy a fiatal lányok megijedtek és gyorsan elszaladtak a szórakozóhelyről.

A rendőrség megkeresésünkre közölte, hogy több bejelentés is érkezett korábban hozzájuk a szatírral kapcsolatban, főleg az Uránváros környékéről, amelyek alapján a Pécsi Rendőrkapitányság szeméremsértés elkövetése miatt rendelt el nyomozást. Információn szerint a környék kameráinak felvételeit bekérette a rendőrség, amit a sajtóosztály meg is erősített. A szatírról a következő leírást adták: a keresett férfi huszonöt év körüli, 180 centiméter magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, sápadt, haja barna rövid, szemöldöke kiugró, szeme keskeny. Továbbra is kérik, hogy aki látja a férfit, késlekedés nélkül tegyen bejelentést a 107, illetve 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Szerettük volna megtudni, hogy a rendőrség készített-e fantomképet a szatírról, ám azt a választ kaptuk, hogy rendőrség felderítési módszereiről nem áll módunkban nyilatkozni. Annyit közöltek: az elkövető felkutatása jelenleg is folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!