Ötletes

2018.08.28. 17:30

Újrahasznosítja a régi telefonfülkéket

Akár aszalók, szárítók és zuhanyfülke is készülhet a régi leszerelt telefonfülkékből – az ötletgazdával, Ács Imrével beszélgettünk a pellérdi szőlőhegyen.

Zsigmond József

Aki a szőlőhegy felé veszi útját a településen, az rögtön látja, hogy az út mellett két telefonfülke, míg az egyik telken három nőtt ki. A minap megkerestük Tajti Zoltánt, a település vezetőjét, hogy kiderítsük, miért és hogyan kerültek a fülkék a szőlőhegyre. A polgármester rögtön tudta, merre van pontosan a hely, és készségesen segített nekünk – kocsijával elkísért minket a telekig.

A házigazda nem tartózkodott otthon délelőtt, ám a szomszédjától megszereztük a telefonszámát, s így délután öt órára megbeszéltük vele a találkozót.

– A 90-es évek végén egyre jobban elszaporodtak a mobiltelefonok, és a hírközlési vállalat úgy döntött, hogy a funkciójukat vesztett telefonfülkéket leszerelik és a cég pécsi telephelyére szállítják – mondta lapunknak Ács Imre. – A dolgozók kedvezményesen megvásárolhatták a fülkéket. Az anyósom révén kihasználtam ezt a lehetőséget, és tizenkettőt meg is vettem. Hetet a rokonoknak, ismerősöknek adtam, ötöt megtartottam magamnak.

A rokonság persze nem értette, hogy mit kezd az üres fülkékkel. Mikor elárulta a tervét, rájöttek: lehet ebben fantázia.

– A telefonfülkéket újrahasznosítom. Kettőből szárítót, kettőből aszalót, az utolsóból zuhanyfülkét készítek – mondta Ács Imre. –

Kisebb módosításokat kell még végrehajtanom. Akkora hő van bent a fülkében, hogy amit berakunk szárítani az megég. Meg kell gyorsítani a levegő áramlását és akkor már tökéletesen funkcionál – tette hozzá.

Mivel nincs mindegyik fülkében ablaküveg, az egyiket a másikból pótolja ki. Az üvegesekből aszaló születik, amiben nem lesz üveg, azt vaslemezzel fogja borítani és ebből lesznek a szárítók.

Dombóváron lakik a családjával

Ács Imre pillanatnyilag munkanélküli, korábban összeszerelőként dolgozott. Nem áll messze tőle a föld szeretete, hiszen a pellérdi szőlőhegyen kívül Dombóváron is van egy kis földje. A baranyai településen tizenöt évig élt, de mert a családja jelentős része Dombóváron lakik, így oda költözött. A tervek szerint Pellérden három telefonfülke marad: egy aszaló, egy szárító és a zuhanyzó, a másik kettő Dombóvárra kerül. A kertben megtermelt gyümölcsöket akarja aszalni, a zöldségeket pedig szárítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!