Pellérd

2018.09.06. 15:30

Körzeti iskolaközpont lehet a pellérdi iskola

Mosolygós gyerekek szálltak ki az új iskolabuszokból hétfő délután a helyi iskola udvarán. Ők voltak az elsők, akik próbaúton vehettek részt a településen az újonnan beszerzett járműveken.

Zs. J.

Fotó: Laufer László

– A Pécsi Tankerületi Központ négy pályázata nyert, egyik közöttük a Pellérdi Általános Iskola volt – tudtuk meg Páva Péter tankerületi igazgatótól. – Ez egy ötszáz- milliós beruházás, ennek kicsi részét képezi az új iskolabusz beszerzése. Amelyek azért kerültek a pályázatba, mert az iskola egy iskolaközponttá válik.

Új szárnyakkal bővül nemsokára a Pellérdi Általános Iskola. A tervek már elkészültek, a szükséges pénzforrás is rendelkezésre áll, most a közbeszerzés kiírása zajlik. Mint Páva Pétertől megtudtuk, remélhetőleg jövő tavasszal már a kivitelezési munkák elkezdődhetnek és ha minden jól halad, egy fél évre rá már be is fejeződnek a munkálatok. Osztálytermekkel, étteremmel, közösségi helyiséggel, nyelvi és természettudományi laborokkal bővül az intézmény. Mint megtudtuk, egy olyan iskolaközpontot hoznak létre, ahová minden környező iskolából (Gyód, Görcsöny és Kővágószőlős) érkeznek gyerekek a beszerzett buszokkal.

– Itt jelennek meg a természettudományos tárgyak, nyelvi laborok, amik a kis iskolákban nincsenek. Nem kell mindenhol, egy 100 fős iskolában, vagy egy ötvenfős alsós iskolában kémia, fizikai és egyéb természettudományi termeket, laborokat biztosítani. Hanem ebben az iskolaközpontban kialakított modern termekben tanulhatják a tárgyakat a diákok – tette hozzá Páva Péter tankerületi igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában