Nem égetnek

2018.10.22. 10:30

Környezettudatos diákokat nevelnek a bicsérdiek

A bicsérdieknek mindig is fontos volt környezetük védelme, a közelmúltban több mint száz családhoz juttattak el négyszáz literes, komposzt tárolására alkalmas edényeket.

Tóth Viktória

Budapest, 2017. június 8. György János informatikatanár magyaráz a diákoknak a csúcstechnikával felszerelt Smart School tanterem átadásán az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában 2017. június 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Ezekre azért is van szükség, mert az év nagy részében a településen égetési tilalom van, zöld járatot viszont kapacitás hiányában nem tud indítani a hulladékkezelő.

A környezettudatos nevelés értelmében a bicsérdi önkormányzat és az általános iskola megállapodást kötött a Dél-Kom Nonprofit Kft.-vel a gyerekek felelősségteljes gondolkodását elősegítendően.

Ennek értelmében szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, továbbá szemét újrahasznosítás témakörökben tartanak több alkalommal foglalkozásokat az iskolások számára.

Ezután a résztvevő gyerekek számot adhatnak megszerzett tudásukról, tesztet tölthetnek ki, a díjazást pedig a hulladékkezelő cég állja. A kicsik kifestőket, toll- és ceruzatartókat kapnak, melyet az önkormányzat is kiegészít egy kis ajándékkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!