Pécs

2018.11.05. 20:00

Olvasóink szeretnék, ha nem állna meg az IC a fővárosig

Nyíregyházáról és Debrecenből Televonatot indított a MÁV, ami vasárnaponként közlekedik. Ez a vonat jóval olcsóbb mint az IC, gyorsabb és csak egy-két megállóhelyen áll csak meg. Korábban is volt már ilyen járat, de azt megszüntette a vasúttársaság.

Zs. J.

Valahogy az embernek az az érzése támad, hogy a Magyar Államvasutak (MÁV) le akarják szoktatni az utasokat a vonatozásról. Aki Pécsről a fővárosba akar utazni, az már megszokta, hogy az út során át kell szállniuk vonatpótló buszokra pályafelújítási, vagy karbantartási munkálatok miatt. Ez jelenleg is így van, december nyolcadikáig vágányzár van érvényben, ami miatt buszozhatnak az utasok Százhalombatta és Kelenföld között.

Nem meglepő, hogy sokan a telekocsik szolgáltatását veszik igénybe, ha a fővárosba szeretnének eljutni. Ami jóval gyorsabb, kényelmesebb és olcsóbb mint a vasút. A baranyai megyeszékhelyről Budapestre egy út 2500–3000 forint között mozog, és közel két és fél óra alatt teszi meg a távot a telekocsi. Ezt a rést vehette észre a vasúttársaság vezetősége, és egy régi már-már elfeledett rendszerhez tért vissza. Több mint tíz évvel ezelőtt olyan Rapid IC-ket helyezett forgalomba a MÁV, ami a kiinduló állomás és a célállomás között nem állt meg, vagy csak egy-két helyen. Szeptember 30-ától a társaság Televonatot indított Nyíregyházáról és Debrecenről Budapestre. A vonatok vasárnap délután közlekednek, helyjegyet nem kell váltani rá és az ára is jóval olcsóbb (több mint 2000 forinttal) mint az IC-k.

Hírportálunkon, a bama.hu-n online szavazást indítottunk, hogy szeretnének-e olyan vonatot olvasóink, ami nem áll meg sehol sem a két város (Pécs – Budapest) között? A válaszok egyértelműek voltak. A szavazók többsége – 55 százaléka – szerint napi egy ilyen, megállás nélkül közlekedő szerelvényre mindenképpen szükség lenne. Megkerestük a MÁV sajtóosztályát, hogy tervezik-e, hogy Baranyából is indítanak Televonatot a fővárosba. Azt a választ kaptuk, hogy a Televonat kísérleti jelleggel közlekedik 2019 február végéig. A szolgáltatás tovább folytatásáról, más irányokba történő kiterjesztéséről a tapasztalatok alapján születik döntés. A pécsi vonalon a pályafelújítás végéig, a jelenlegi feltételek és körülmények miatt nem lehet kialakítani versenyképes ajánlatot. A felújítást követően – a vasúttársaság által is érzékelt – utazási igényekhez igazítják a kínálatot és a menetrendet a pályahálózat paramétereit és a kapacitást is figyelembe véve.

Százhússzal mennek majd a vonatok

A Kelenföld–Pusztaszabolcs vasútvonal átépítése során a teljes vasúti pálya megújul, a szakaszon érintett megállóhelyekkel és állomásokkal együtt. A felújításhoz kapcsolódó vasúti pálya biztosító berendezési, útépítési, közműépítési, térvilágítási feladatokat szintén elvégzik. A fejlesztésnek köszönhetően 2020. év végétől 120 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok. A MÁV véleménye szerint, a projekt eredménye versenyképessé teszi a vasúti személyszállítást Százhalombatta, Dunaújváros, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz és Pusztaszabolcs térségében is, a vasút felújítása után az egyéni közlekedésnél is gyorsabb alternatívát fog biztosítani az erre közlekedőknek. Arról, hogy a megújulás térségünket mikor éri el, nem jött információ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában