szalagavató

2018.12.17. 11:30

Akár százezerbe is kerülhet az ünnep

Szép hagyomány a szalagavató, mely a végzősök életének egyik legemlékezetesebb eseménye. Ám nem árt körültekintően megtervezni az ünnepséggel kapcsolatos kiadásokat, hiszen már egy öltöny vagy báli ruha kölcsönzése is megterheli a családi kasszát.

Tóth Viktória

Fotó: T. V.

A december nem csak az advent időszaka, sorra rendezik ezekben a hetekben a szalagtűző rendezvényeket megyeszerte. A diákok számára fontos ceremónia olykor a szülőknek fejtörést okoz, ugyanis nem ritkán hetvenezer forintot is megközelíti az ünnepség összköltsége.

Már a meghívókra is fejenként közel ezer forintot kell fizetni, a terem és zenekar bérlése százezer forintnál is több lehet, ezt általában osztálypénzből oldják meg a végzősök. A legtöbb iskolában a diákok szokás szerint keringőznek, a lányok ilyenkor jellemzően hófehér alkalmi ruhában vannak. A legtöbben kölcsönzik a szép darabokat, a bérlés legalább 30 ezer forintot tesz ki. A fiús családok pedig gyakran erre az alkalomra szerzik be gyermekük első férfias öltönyét, szintén több tízezer forintért. A ruhákhoz illő cipő pedig újabb hat-nyolcezer forint lehet.

Sokat nyernek a szalagavatókon a tánciskolák is, általában háromezer forintot kell minden diáknak befizetnie, hogy betanítsák nekik az ünnepi táncot. Nem érdemes azt hinni, hogy a lányos családok ennyivel megússzák. Az estére a frizurát hat-tízezer forintból készíti el egy fodrász, a sminkért újabb néhány ezer forintot elkérhetnek, és van, aki külön erre az alkalomra vásárol ékszert is.

– A mi osztályunknak biztonsági őr szolgálatra, fotósra és a terem takarítására is kellett fizetni, a szülőknek pedig süteményt, egyéb harapnivalókat is kellett készíteniük az alkalomra – mondta el lapunk kérdésére Tóth Anett, a pécsi Deák gimnázium végzős tanulója. A költségeknek tehát, mint sok más esetben, csak a fantázia szab határt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában