Nádi farkasok

2019.03.14. 07:00

A csúcsragadozók miatt a róka is kiszorul az erdőből

A valamikor őshonos aranysakál állandó vendége volt a térségnek, amit követően egy időre nyomtalan eltűnt.

B. D.

Az utóbbi jó pár évben drasztikusan megemelkedett az aranysakálok létszáma a megyében. Ezért az elterjedési területen csökkent az őzszaporulat és az apróvad létszáma is. Baranya falvaiban, városaiban sem meglepő egy-egy kukázó róka látványa. Ennek miértjéről Gondos Gyula, a Baranya Megyei Vadászkamara titkára nyújtott tájékoztatást.

– A fő oka annak, hogy egyre mélyebbre menekülnek a városban a rókák nem más mint, hogy az aranysakálok táplálék szempontjából konkurensnek tartják őket. Így semmilyen körülmények között nem tűrik meg a jelenlétüket a területeiken és bekergetik őket a városba, ahova már nem követik őket a csúcsragadozók. Az aranysakálok falkában vadásznak. Ez pedig nálunk szokatlan vadászati módszer, de mindenképpen hatékonyabb, mint a rókáé – magyarázta az erőfölényt Gondos Gyula majd hozzátette: a legelők, parlag területek, bozótosok, nádasok jellemezte területeket meghódító sakál jellemzően rágcsálókon, egereken és pockokon, kisebb madarakon, puhatestűeken él, de a gyümölcsöt sem veti meg. Sőt, a vadakat sem, ugyanis őzgidák, szarvasborjak és vadmalacok is áldozatául eshetnek. Ezzel éves szinten több tízmilliós kárt okozva a vadállományban.

Gyérítés gyanánt rendszeresen vadásszák, de a gyorsan növekvő szaporulat visszafogására létrejött két éve egy program is, amelyben minden vadászatra jogosult, csapdákra pályázhatott, amit a Baranya Megyei Vadászkamara is támogatott anyagilag. A csapdák nagy részét idén állítják fel. A sakál az emberre szinte teljesen veszélytelen, azonban biztonsági okokból az erdő azon részein, ahol fel lesznek állítva figyelmeztető táblákat helyeznek majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!