Boda

2019.04.26. 11:50

A tervezett tárolóról kaphattak bepillantást

Közmeghallgatást tartott az Országos Atomenergia Hivatal csütörtökön Bodán, a „Telephelykutatási keretprogram engedély iránti kérelem” tárgyú eljáráshoz kapcsolódóan.

T. V.

Nincs radioaktív kibocsátás

Az eseményt a polgármesteri hivatal nagytermében rendezték, bárki részt vehetett rajta. Az atomenergia hivatal és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. vezetői többek között ismertették az előzményeket és az engedélyezési eljárás menetét, a megjelent helyiek kérdéseket tehettek fel a szakembereknek, kifejthették véleményüket az eljárásról és annak általuk várt eredményéről is. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, megközelítően százan jöttek össze a hivatalban.

Mint az közismert, Boda község mellett, a Mecsekben létesülhet majd évek múlva a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végső tárolóhelye. Ugyanis a 260 millió éves Bodai Agyagkő Formáció az eddigi kutatási eredmények szerint alkalmas lehet a hazánkban keletkező atomhulladékok végleges elhelyezésére. Az Atomtörvény is leszögezi, hogy a hazánkban keletkezett radioaktív hulladékot alapvetően Magyarországon kell véglegesen elhelyezni. Összesen mintegy ötezer köbméter nagy aktivitású, illetve hosszú élettartamú radioaktív hulladék végleges hazai elhelyezéséről kell gondoskodni.

Nős Bálint, az RHK Kft. stratégiai és műszaki igazgatója előadásában ismertette azt is, milyen nemzetközi elvárások mentén és hazai jogszabályi környezet követelményeinek megfelelően állították össze az engedélykérelmet. A szakember lapunk kérdésére elmondta, a kutatások kezdete még az uránbányászat idejére nyúlik vissza, a nyolcvanas évek végén fedezték fel a Bodai Agyagkő Formációt. Akkor indult el az alkalmassági vizsgálat.

A mostani tervek szerint a felszíni kutatások a 2030-as évek elejéig tartanának, utána egy felszín alatti kutatólaboratóriumot kellene kialakítani, ezután kerülhet szóba a tároló építése, ez a 2050-es években lehetne. Az üzembevétel pedig csak 2065 környékén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában