természetjárás

2019.04.20. 20:00

Emmausz várja a túrázókat Máriakéménden is

Emmauszi nyitott pincék elnevezésű gyalogtúrát szervez a Mecsek Egyesület húsvét hétfőn Máriakéménden. Ennek kapcsán is beszélgettünk Biki Endrével, a természetjáró osztály vezetőjével, aki beszélt az egyesület tavalyi tevékenységéről és az idei tervekről is.

dg

Kiemelt rendezvénye az egyesületnek a máriakéméndi Emmausz-járás, mely már országosan ismert. Sokan úgy gondolják, hogy az Emmuasz csak Bólyban élő népszokás. Nos, ez nem igaz: a második világháborúig, sőt még később is több baranyai sváb faluban élő szokás volt, többek között Szederkényben is. Mint Biki Endre elmondta, valóban mindig is Bóly volt ennek a bölcsője, de emellett Máriakéménden is jelentős napnak számított sokáig. Főként a helyiek programja volt csak, de később feledésbe is merült. A Mecsek Egyesület 2016-ban élesztette újjá Máriakéménden, azóta minden évben nyílt túrát szerveznek az eseményre, így lesz ez most, húsvét hétfőjén is. Várnak tehát mindenkit a nyitott pincék.

Biki Endrével áttekintettük az egyesület tavalyi tevékenységét, s mint elmondta a Mecsek Egyesület természetjáró osztályának az egyik fő profilja, hogy különböző hosszúságú és nehézségű túrákat szervezzen a természet kedvelőinek. Megtudtuk, hogy egyre népszerűbbek ezek a megmozdulások, hiszen közel száz fő jön el manapság, s melyekhez a helyiek is szívesen csatlakoztak. Kezdetben mintegy húsz fővel indultak a Baranyai-dombság túrái, amely mára akár száz főt is megmozgatnak.

Országosan is népszerű teljesítménytúra a Törökvári-teljesítménytúra, mely minden év júniusának első vasárnapjára esik, idén június másodikán lesz. A rendezvényre tavaly külföldről is érkeztek, Budapestről is sokan jönnek és a környékbeli megyékből is. Fontos aláhúzni, hogy egyre többen hódolnak ennek a szenvedélynek, így előfordul, hogy egy hétvégére öt teljesítménytúra is jut akár egy régióban is, nem egyszerű fenntartani az érdeklődést.

A túrákon felül az egyesület másik tevékenysége, hogy az erdőkben kilátók, források, pihenőhelyek, esetlegesen ledőlt műemlékek gondozottak, ápoltak legyenek. Erdősmárokon például egy ledőlt keresztet újítottak fel tavaly társadalmi összefogásból. A nagyszabású felújítások közül a Zsolnay angyal szobrok resataurációja is a végére ért 2018-ban, mely tisztán adományokból valósulhatott meg.

Az anyagiak szűkösek az idei évre, ezért ezúttal több kisebb munka van előirányozva. Az egyik legnagyobb terv a babarci képoszlop megújítása, mely szintén adományokból készül. A környék legnagyobb képoszlopa Babarc és Lánycsók között félúton szántóföldek közepén állt. Elbontották, hamarosan az engedélyek beszerzése után Babarchoz közel állítják fel ismét, az autópálya szomszédságában. Ide a helyi önkormányzat bicikliutat is tervez, így egy szép kis állomáspontja lesz a túrázóknak a Szent György ábrázolású kép.

A Mecsekerdő Zrt. asztalokkal, padokkal, erdei pihenőkkel segíti a túrázók kényelmét a Baranyai-dombságban, ezeknek a megvalósítását kovászolták a Mecsek Egyesület tagjai az István-kútnál, de Görcsönydobokán a nagy fánál is hasonló fejlesztés valósul meg ezekben a napokban.

Szintén az egyesülethez tartozó hír, hogy az egykoron pusztulóban lévő máriakéméndi kegytemplomot gondnokság alá vették. Azért fontos helyszín ez, mert turistautak csomópontjában áll, emiatt kezdett el foglalkozni vele az egyesület néhány éve. Nagyon jól bekapcsolható a zarándokturizmusba, és a bringások is elkezdték felfedezni a helyet. A templomhoz egy szép udvar is tartozik, ahol akár bográcsozni is lehet, illetve a búcsúkat is itt tartják.

Ezzel kapcsolatos jó hír érkezett a napokban: a magyar állam 60 millió forinttal segíti a rossz állagú kegytemplom felújítását, mely a következő évben valósulhat meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!