érettségi

2019.06.03. 14:00

Még a százegy éves osztályfőnök is eljött a találkozóra

Idén ünnepelték meg az ötvenedik érettségi találkozójukat a volt Komarov gimnázium 1969-es évfolyamának tanulói. Jelen volt a már százegyedik életévében járó osztályfőnökük is, akinek az osztály szinte minden tagja rengeteget köszönhet.

B. D.

Az 1967 nyarán átadott, orosz űrhajós ezredes után elnevezett Komarov (mai nevén Babits) iskolában vette kezdetét annak az osztálynak a története, amely nemrég ünnepelte az ötvenéves érettségi találkozóját. Igazán különlegessé az teszi az eseményt, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a legutóbbi összejövetelen is jelen volt a 101 éves Buvári Andrásné osztályfőnök is.

Beszélgettünk az osztály néhány tagjával, akik elmesélték, hogy ez az osztály lényegében úgy jött össze több gimnáziumból – mondhatni, egy gyűjtő volt. Annak ellenére, hogy más és más helyről érkeztek, rendkívül nagy volt a kohézió közöttük. Nem volt kiközösített ember, sem klikkek.

Elmesélték, hogy az övék volt az első olyan osztály, amely zöld napot tartott. Ugyan nem tudatosan történt, de kitalálták, hogy vicces ruhában felvonulnak a székesegyház előtt. Azonban amikor felszálltak az akkori 10-es járatra, arra lettek figyelmesek, hogy rendőrautók veszik körbe a buszt. Ennek az lett a következménye, hogy az osztályból tizennégyen nem érettségizhettek le a saját iskolájukban – szóval korántsem volt olyan egyszerű dolog az ő osztályfőnöküknek lenni.

Buvári Andrásnénak, vagy ahogy sokan a mai napig hívják, Maminak, rengeteget köszönhettek a diákok. Saját négy lánya mellett az osztály minden tagját a saját gyermekének tekintette. Az összes diákjáért egyformán kiállt, mindenkit partnerként kezelt, származástól és hovatartozásától függetlenül. Empátiájára, szeretetére jellemző, hogy amikor felnőttek korábbi diákjai, és gyermekeik születtek, saját költségén többször is rendezett „kakaóbulit” a kicsiknek. Mindenkit meghívott, és úgy tekintett rájuk, mintha csak a saját unokái lennének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!