ajjaj

2019.06.06. 11:30

Összeveszett két masiniszta, hogy ki vezesse a mozdonyt

A vonatozás mindig rejteget valami meglepetést. A leggyakoribb, amire már fel sem kapjuk a fejünket, ha szerelvényünk 5-10-20 percet késik, de volt már olyan is, mikor a vonatpótlóbusz véletlenül más irányba vitte utasait. Most egy újabb történettel lettünk gazdagabbak.

Zs. J.

Az előzmény az volt, hogy húsz évvel ezelőtt egy Nohab mozdony Badacsonylábdihegynél végzetes balesetet szenvedett, ennek évfordulóján egy nosztalgiamozdony vitte volna a Rákosról érkező szerelvényt Tapolcára a hétvégén, ám a két mozdonyvezető Székesfehérváron – itt lett volna a mozdonycsere – összeveszett, hogy ki vezesse a Nohabot – számolt be a történtekről egy vasutas szakmai magazin. A vita egy idő után odáig fajult, hogy egyikőjük bezárkózott a vezetőfülkébe és nem engedte fel kollégáját.

Lapunk úgy tudja, a vasúttársaság korábban megemlítette, hogy az egyik mozdonyvezetőt elbocsátja. Ezt az érintett hétfő este tudta meg, amikor épp egy tehervonatot vezetett, ezért Pécs külterületén megállt és a szerelvényt magára hagyva elsétált.

Megkeresésünkre a Magyar Államvasutak sajtóosztálya egy rövid választ küldött lapunknak. Arra nem tértek ki, igaz-e az értesülés, hogy a mozdonyvezetők összevesztek a nosztalgiamozdony miatt. Annyit írtak, hogy június 8-án közlekedik majd az a Székesfehérvár és Tapolca közötti nosztalgiajárat, amelyet múlt héten a tervek ellenére mégsem Nohab vontatott. A mozdony rajongói az elmaradt utazást így most szombaton pótolhatják. Az előző útra megváltott menetjeggyel rendelkezőknek nem kell újabb jegyet vásárolniuk a Nohab vontatta szerelvényre; amennyiben a MÁVDIREKT-en keresztül – telefonon a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon vagy e-mailben az [email protected] címen – eredeti menetjegyük sorszámának megadásával jelzik utazási szándékukat péntek 12 óráig.

Annyit még leírt a vonattársaság sajtóosztálya, hogy az egyik mozdonyvezetőt várhatóan elbocsátják, ennél többet nem kívánnak nyilatkozni az ügyről. Arra, hogy Pécs-külvárosnál magára hagyott tehervonat okozott-e fennakadást, egyszerű választ kaptunk: nem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában