Bicsérd

2019.07.20. 18:30

Aktív társasági életet élnek a nyugdíjasklub tagjai

Az immár húszéves helyi nyugdíjasklub tagjai aktívan kiveszik a részüket a település életéből.

Tóth Viktória

Forrás: Shutterstock / Illusztráció

A kirándulások szervezése mellett kéthetente klubnapokat tartanak, a névnapokat, születésnapokat megünneplik és színházlátogatásokat, ünnepségeket is szerveznek. A jelenleg huszonöt tagot számláló szervezet a virágültetésben, szemétszedésben, faluszépítésben is gyakran részt vesz. A nyugdíjasok minden évben segédkeznek a Burgonyafesztiválon a vendégek fogadásában, az ételek előkészítésében, a főzésben és sütésben.

Nagy Zoltánné, a Bicsérdi Nyugdíjasklub vezetője és a település alpolgármestere lapunk kérdésére elmondta, ez idén sem volt másként, három bogrács ételt készítettek.

A nyugdíjasok hazánk szinte minden nevezetes helyén jártak, például Szolnokon és Sopronban, de Erdélybe és Ausztriába is kirándultak már. Idén augusztusban Gyulára és Szarvasra is ellátogatnak. A település vezetésével különösen jó az együttműködésük, az idei utat is az önkormányzat támogatja, az autóbusz költségeihez járulnak hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!