Baranya

2019.07.17. 07:00

Nem minden leárazás éri meg a vásárlónak

Még javában tart a nyár, de már most elkezdődtek a szezonális leárazások. Van ahol 50-70 százalékos engedményt adnak, azonban érdemes óvatosnak lenni a kedvezmények láttán.

T. V.

_DSC1864.JPG

Fotó: Hagymási Bence

A hónap elején megyeszerte megkezdődtek az akciók. Gyakran fél áron, sőt akár hetven százalékkal olcsóbban is vásárolhatunk nyári ruhadarabokat, cipőket, grill­állványt, sátrat, kerti bútorokat. A kiárusítás időszaka várhatóan egészen augusztus végéig tart. A nagyobb bevásárlóközpontokban járva azt vettük észre, az akciózás hatására a vásárlók megrohamozták a boltokat, egyes termékekből már-már szegényes volt a kínálat. Nem is csoda, a hatalmas molinók szinte hívogattak az üzletekbe.

Néhány tanácstalan vásárlóval is találkoztunk akiket – mit mondták – elbizonytalanított a nagy leárazás. Elgondolkodtak rajta, hogy vajon valóban vissza nem térő lehetőségről van-e szó.

A fogyasztóvédelmi szakemberek azt tanácsolják, legyünk körültekintőek, a kedvezmények ugyanis nem mindig egyértelműek.

A gyanútlan vevőket könnyű becsalogatni a boltba a 70 százalékos kedvezményt hirdető felirattal, azonban az üzletben gyakran kiderül, hogy az árengedmény csak néhány termékre vonatkozik. Gyakori, hogy a kereskedők csak a kedvezmény mértékét tüntetik fel, a ténylegesen fizetendő akciós eladási árat viszont nem írják ki, így csak a kasszáknál derül ki, hogy mennyi az annyi. Fontos kiemelni, ha a vásárlók az árak feltüntetésével kapcsolatban szabálytalanságot tapasztalnak, írjanak bejegyzést a vásárlók könyvébe.

A bevásárlóközpontokhoz hasonlóan az internetes áruházakban is zajlik a kiárusítás. Nemcsak ruhák, de könyvek, szépségápolási termékek, medencék is kedvezménnyel kaphatók ezeken az oldalakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában