invázió

2019.07.28. 20:00

Repülőről üzentünk hadat a szúnyogoknak

Az elmúlt napokban ismét Pécs felett szállt Bogár Imre repülőgépe, hogy elvégezze a légi szúnyoggyérítést. Hétfőn leginkább a belváros, szerdán pedig Kertváros volt a célpont – utóbbi repülésre mi is elkísértük a pilótát.

Mészáros Rita

Az egész úgy kezdődött, hogy egy nappal el kellett halasztani a felszállást. A szúnyoggyérítést a katasztrófavédelem koordinálja már évek óta, ők mindig egy hétre szokták meghatározni, hol fognak permetezni. Ez azonban változhat az időjárástól függően úgy, mint esetünkben is történt. A tervek szerint hétfőn és kedden kellett volna elvégezni a szúnyoggyérítést Pécsen.

A hétfői repüléssel nem volt gond, kedden viszont nagyon fújt a szél, ami akár több kilométerrel arrébb is elvihette volna az irtószert. Hiába vártuk a pogányi repülőtéren Bogár Imrével, a permetezést végző pilótával együtt, hogy csillapodjon a légmozgás, a felszállást el kellett halasztani egy nappal. Azonban így legalább én is nyertem egy kis időt, hogy felkészüljek, hiszen korábban még sosem repültem. A gép persze masszívnak látszott, de valahogy nehéz volt elképzelni, hogy majd ezzel fogok repülni a házak felett.

Szerdán már minden készen állt a gyérítésre. Bogár Imre feltöltötte a gépben található, hatalmas tartályt a vegyszerrel, elvégezte a szükséges műveleteket, és már indulhattunk is. Eleinte még kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni, de könnyen hozzászoktam a kanyarokhoz és az emelkedésekhez, így aztán már jobban tudtam koncentrálni a feladatra.

Kertváros felett repültünk leginkább, majd Deindol és Bálicstető felé vettük az irányt. Valóban elég közel repültünk a házakhoz, nagyjából ötven méteres magasságban lehettünk. A permetszert folyamatosan szórta a gép. A földről nem lehet kivenni, a gép ablakából viszont jól lehetett látni, ahogy a szárnyak alá szerelt csövekből kijön a vegyszer. Egy mikrocseppek alkotta permet hullik ilyenkor alá, ebbe belerepül a szúnyog, majd a vegyszertől elpusztul.

A modern technológia is a szúnyoggyérítés szolgálatába állt, hiszen a pilóta egy GPS segítségével egész úton követni tudta, hogy a megfelelő területre jut-e a permetszerből. Az útvonalat később ki is lehet nyomtatni, amelyen jól végigkövethető, merre végezték el a permetezést.

Az út nagyjából egy óráig tartott, ezalatt közel nyolcszáz hektár területet jártunk be, amire négyszáz liter vegyszert szórtunk. Van, hogy ennél nagyobb területet, akár ezernél több hektárt is bejár Bogár Imre, hiszen ő nemcsak Pécsen, hanem Orfűn, Szigetváron, a Dráva-mentén és Kaposváron is rendszeresen gyérít, de ha igény van rá, akkor máshol is repül. Az országban egyébként nagyjából negyvenen végeznek hasonló munkát.

Szúnyogoktól függ a szezon

A szúnyoggyérítés helyszínéről és időpontjáról a katasztrófavédelem dönt, általában kedden készítik el a következő hétre vonatkozó tervet. Erre azért van szükség, mert a permetezésre fel kell készülni, szólni kell például az önkormányzatoknak, méhészeknek. Az ország területét tehát felosztották a pilóták között, mindenkinek megvan az állandó régiója, ahol az irtást végzi, de emellett más megrendelések is jöhetnek. Bogár Imrét például rendszeresen hívják Siklósra, de idén volt már Komlón, Himesházán és Villány környékén is. Van most munka bőven, ebben az évben jóval többet repült, mint tavaly.

Az, hogy a gyérítéseket meddig kell majd végezni, a szúnyogoktól függ. Tavaly például nagyon rövid volt a szezon, már augusztusban vége lett, de volt olyan év is, amikor még októberben is kellett menni permetezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában