érdekesség

2019.07.13. 18:43

Tovább fejlődhetnek a mároki finomságok

Több pályázatot is nyert az elmúlt időszakban a Márokért Szociális Szövetkezet, mely lekvárokat, szörpöket és savanyúságokat állít elő és értékesít.

Zs. K.

Krizics Zsanett, Márok polgármestere elmondta, az OFA Nonprofit Kft. által meghirdetett Fókuszban a piac című pályázaton csaknem 10 millió forintot nyertek, amellyel két éven keresztül reklámozhatják a termékeiket, a „Mároki finomságokat”.

– Készül egy imázsfilm rólunk, emellett grafikai munkákra, tv- és rádióreklámra, online marketingre fordíthatjuk ezt az összeget. Új arculatot is tervezünk a „Mároki finomságoknak” és a projekt keretében egy dolgozót is alkalmazhatunk – mondta a községvezető. Egy másik, szintén elnyert pályázatnak köszönhetően megújul a szövetkezet kisüzeme is, valamint egy éven át öt dolgozó foglalkoztatására is lehetőség nyílik. Erre közel 21 millió forint támogatást kaptak. A polgármester elmondta, egy további beadott pályázatuk még elbírálásra vár, ezt a savanyító és feldolgozó üzem gépesítésének fejlesztésére adták be.

A mároki önkormányzati tagsággal rendelkező Márokért Szociális Szövetkezet 2013 óta működik, termékeiket a hagyományos receptúrák alapján készítik, mesterséges adalék­anyagok nélkül. Forgalmuk minden évben növekszik, éttermek, pizzériák, magánszemélyek is vásárolják a termékeket. A helyi munkavállalók közül öten látják el a termelő és feldolgozó feladatokat, egy dolgozó az adminisztratív munkában vesz részt, ketten értékesítési feladatokat látnak el a beremendi kisboltban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában