elismerés

2019.08.28. 13:40

Harkány és Orfű a két legvirágosabb település Baranyában

A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny területi díjátadója az elmúlt hétvégén Szekszárdon volt, ahol kihirdették a régió (Baranya, Somogy és Tolna) nyerteseit.

Mészáros B. Endre

A városok között Harkány, a falvak között Orfű lett az első, így a térségből ők indulhatnak az országos fődíj­ért, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.

A versenyben idén először az erdélyi települések is részt vehettek, különdíjért versenyezve. A végső győztes falu és város pedig idén is képviselheti hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért. Ehhez a virágos területek kialakítása mellett a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségének javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása is hozzájárul.

A régiós vetélkedésen Baranyából díjat nyert még Diósviszló (Arany Virág Díj), Pécs (SZB elnöki Díj) és Hidas (Virágzó Kertkultúráért Különdíj).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!