Mágocs

2019.09.26. 09:10

Csaknem ezer négyzetméteres új tejfeldolgozó üzem épült

A mintegy 483 millió forintos Vidékfejlesztési támogatás is hozzájárult a 970 négyzetméteres üzemcsarnok és a hozzá tartozó infrastruktúra létrejöttéhez Mágocson.

B.D.

A beruházás keretében hűtők, valamint érlelőkamrák is épültek, az új üzemben lágy, rövid és hosszú érlelésű sajtokat, savanyított tejtermékeket állítanak elő. Az ehhez szükséges nyersanyag az üzem saját tehenészetéből érkezik, naponta pedig akár 25 ezer liter nyers tej feldolgozására is képesek a berendezések.

A minap megtartott avatóünnepségen Kis Miklós vidékfejlesztési államtitkár elmondta, a tejágazat beruházási elképzeléseinek támogatását eddig négy főbb beruházási jellegű pályázat szolgálta, melyen az Irányító Hatóság ez idáig több mint 170 milliárd forint összegű támogatást ítélt oda. A Vidékfejlesztési Program élelmiszer-feldolgozást támogató első felhívása keretében eddig 40 tejfeldolgozó üzemet támogattak. Az agrártárca államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében sorra valósulnak meg a beruházások, hiszen rendkívül fontos, hogy a vidéki gazdaságoknak legyen igénye és képessége a megújulásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!