Ezreket vonz az idei vásár

2019.09.07. 07:00

Tuzson Bence államtitkár nyitotta meg a Komló Expót

Ezen a héten tartja idei legnagyobb ünnepét Komló, a Bányásznappal egybekötött Komlói Napok programjai szeptember 1-én kezdődtek, a hét folyamán különféle színes rendezvényekkel várták – s vasárnapig továbbra is várják – a látogatókat.

Tóth V.

Az évről évre több ezer látogatót vonzó Komlóért Expo-n lehetőséget kapnak a bemutatkozásra a komlói járás települései, valamint a vállalkozások, szolgáltatók, közüzemek, s a városban és a régióban működő hatóságok, pénzintézetek, kézművesek. A kiállítás és vásár célja a közösségépítés mellett a vállalkozások népszerűsítésének megfelelő színtér biztosítása.

 

Pénteken délelőtt el is kezdődött a 21. Komlóért Expo a Városi Sportközpontban. Az ünnepélyes megnyitón Polics József polgármester, dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott is részt vett. Az államtitkár megnyitó beszédében emlékeztette a helyieket, hogy az elmúlt néhány évben mintegy tízmilliárd forintnyi állami támogatás érkezett Komlóra.

– Az utóbbi időben az elmúlt 50 év legnagyobb fejlődése volt tapasztalható a városban. Látható tehát, hogy ez a város és a városvezetés jól használta fel a lehetőségeit.

A háromnapos rendezvényen idén is színvonalas kiállítók várják az érdeklődőket. Látványos standja van Magyarhertelend és Hosszúhetény településeknek, az ínycsiklandó helyi sajtokból, lekvárból kóstolót is kaptunk tegnap. A megyei és országos vállalkozások, egyesületek közül többek között a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft., a Baranya Megyei Vállalkozói Központ, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is képviselteti magát.

A Komlói Napok keretein belül az Eszperantó téren szeptember 8-ig reggeltől estig kulturális programok látványos sokasága, főzőverseny, koncertek és rengeteg egyéb szórakozási lehetőség, kézműves vásár, köztéri mutatványosok várják a közönséget.

Egyre több kiállító mutatkozik be

Az sportközpontban Polics József is köszöntötte a látogatókat. Mint mondta, amikor indult a Komlóért Expo, akkor még nem volt harmincnál több kiállító, s ezek közt is legfőképpen a gazdasági társaságok jelentek meg. De az elmúlt rendezvények hozták azt az eredményt, hogy ma már az oktatási intézmények, szövetkezetek és az egyházak is bemutatkozhatnak.

– Még 2010-ben, a választások után elindítottunk egy olyan közös együttgondolkodási programot, amelynek lényege az volt, hogy Komlót még jobb hellyé tegyük – fogalmazott a polgármester. – A városban elért eredményeket a bányászoktól örökölt összefogással, kreativitással és persze kormányzati támogatással tudtuk megvalósítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!