Mohács

2019.10.20. 13:10

Jól ápolják a hagyományokat

A zömében német nemzetiségűek által lakott szőlőhegyi városkörzetben 1979-ben indult az óvoda. A kezdetektől az elmúlt évig egy csoportban a különböző korú kisgyerekeknek gyakorlatilag visszatanították a nagyszülők nyelvét, szokásaikat az óvónők.

Forrás: Mohácsi Újság.hu

A gyerekek a csoportszobákban, de még a folyosón is hamisítatlan nemzetiségi környezetben élnek: a falakat a jellegzetes, régi, szőtt hordozókendők borítják, melyeknek a gyerek fejlődésére gyakorolt jótékony hatását felismerve, korszerűbb változatban újra divatja van.

Legalább negyven német népviseletbe öltöztetett baba figyel rájuk, de simogathatják a faragott bölcsőkben a csipkés, rózsaszín, vagy kék szalagos pólyában pihenőket, látják a díszes keresztelő párnákat, a hímzett terítőkbe kötött komatálakat, törülközőket és számos egykor használt konyhai edényt, eszközt, szerszámot.

A rengeteg féltve őrzött holmit, tárgyat a szülők adták kölcsön az óvoda fennállásának kerek évfordulós ünnepsége alkalmából készült kiállításra. Magát a viseletet nem kellett bemutatni, hiszen azt maguk a gyerekek minden jeles ünnepen felölthetik, azt az óvónők és szülők közösen varrták. A ropogósra keményített péntőket fedő színes, pliszírozott szoknyák ringtak is szépen, mikor a művészien fonott hajú kislányokat a népviseletnek megfelelő öltözetű fiúk megpörgették, hogy a szülők és vendégek alkotta közönség előtt bizonyítsák, német dalaikra ügyesen táncolnak.

Az óvodában a három németet anyanyelvi szinten beszélő óvónő mellett egy magyar óvónő, két dajka, a családi bölcsődében egy gondozó dolgozik.

A munkájukról Földváriné Wiszt Zszuzsa vezető óvónő adott tájékoztatást, hangsúlyozva, hogy az óvodai nevelésüket két pillérre építik: a szeretetre és a példamutatásra. Kitért arra is, hogy a városkörzet fő programszervezői, egyebek mellett elsőnek a szőlőhegyi óvoda tartott Mohácson Márton-napi lampionos felvonulást és ünnepséget, közösen karácsonyoznak és hangulatos az évente tartott farsangi báljuk is.

Hárich-Honvéd Anita, a városi fenntartású óvodák és bölcsőde vezetője szerint az intézményben folyó német nemzetiségi nevelés példaértékű, ahol a hagyományápolás nem csupán szavakban valósul meg, az épület minden szeglete tükrözi azt.

Gál Anna, a Mohácsi Német Szövetség elnöke többek között szólt a nyelv továbbörökítése mellett a népszokások, hagyományok, dalok megismertetésének fontosságáról.

Az óvoda évfordulós eseményén Márta nénit, a korábbi, immár nyugdíjas vezető óvónőt, Laurinyecz Józsefnét is köszöntötték. Azok is, akik esetleg még a növendékei lehettek, hiszen az ünnepi műsorban egykori óvodások és a német nyelvet tanuló általános- és középiskolás diákok is szerepeltek, zenéltek, illetve az itt megalapozott német nyelvtudásukat csillogtatva verset, prózát mondtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!