választás

2019.10.01. 20:00

Roncsderbivé alakulhat a balliberális ellenzéki összefogás Pécsen

Lemondott sajtótájékoztató, egymás pártjainak félig nyilvános kibeszélése, a ráégett erdőégetős jelző miatt is „balhés” polgármesterjelölt támogatása körüli erősödő bizonytalanság – ez jellemzi az ellenzéki összefogást röviddel a választások előtt Pécsett. Erősödhetnek az igények arra, hogy a csapnivaló közvélemény-kutatási adatok és a kaotikus állapotok miatt mégis meg kell állapodniuk az LMP-vel – írja a Pécsi Újság.hu.

M. B. (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Ahelyett, hogy a kormánypártokkal nem szimpatizáló pécsiek elvárásait szolgálnák erős, eltökélt és professzionális csapat benyomását keltve, az ellenzéki szivárványkoalíció résztvevői botladoznak, hibát hibára halmoznak, közben pedig menekülnek a sajtó nyilvánossága elől.

Balliberális pártok aktivistáitól a lap megtudta, míg tavasszal és nyáron még nagy tétben fogadtak volna, hogy „simán eltakarítják a Fideszt Pécsről, ma már egyre nagyobb a bizonytalanság. Ezt mutatják azok a felmérések is, amelyek szerint sokat romlott megítélésük nyár óta, s a korábbi biztos győzelem álmai szertefoszlottak. Szerintük a tény, hogy az ellenzéki pártok közösen nem állnak ki a sajtó elé, vagy sajtótájékoztatót is le kell mondani, jól jelzi: számos különböző erő, érdek, véleménykülönbség feszíti, zilálja szét a pár hónapja még erősnek tartott összefogást.

Igaz, ezzel együtt a szövetség az utóbbi időben jó néhány kommunikációs és politikai aknára is rászaladt. Először akkor, amikor az LMP-t kihagyták az összefogásból, s a párt önálló indulás mellett döntött. Nem használt az sem, hogy Péterffy védelmében nem álltak ki, ölbe tett kézzel nézték, hogy a pécsi erőmű volt igazgatójára lassan teljesen ráég az „erdőégető” jelző. Saját választóik egy része is elbizonytalanodott a lap forrásai szerint akkor, amikor harcostársuknak nevezték és további támogatásukról biztosították Ágoston Andreát. Péterffy egyik legaktívabb támogatója, képviselőjelöltje a miniszterelnök halálán viccelődött egy őt sírgödörben ábrázoló képpel, valamint egy I. világháborús temetős fotón is poénkodott, összefüggésbe hozva a fejfákat a Fidesz szavazóival.

A Demokratikus Koalíció, a Gyurcsány-párt belső köreiből úgy értesültünk, hogy maga Gyurcsány Ferenc sem nézi jó szemmel azt, ami az „egyik holtbiztos győzelemmel kecsegtető városában történik„, ezért pedig „lépni fog”. A várható forgatókönyvek között van forrásaink szerint, hogy várhatóan Gyurcsány pártjának nagyágyúit küldi Pécsre hamarosan rendet tenni, de az egyik aktivista szerint a kampány utolsó napjaiban maga a volt miniszterelnök is eljön fórumozni, tüzelni a választókat, hogy „vissza tudja venni Pécset”.

Akárhogy is lesz, az ellenzék másik része, az LMP ügyesen kihasználja a balliberálisoknál uralkodó káoszt. Abból, hogy balhék nélkül, csendben dolgoznak, a választásokon a tiszta előéletű és támadhatatlan Kóbor József profitálhat igazán.

A lap forrásai szerint ugyanakkor még mindig erősek azok a vélemények is, hogy a közvélemény-kutatási adatok további romlása esetén nagy döntést hoznak. A vészforgatókönyv szerintük, hogy az utolsó pillanatban Gyurcsány javaslatára visszaléptethetik Péterffyt és a támadható, balhés képviselőjelölteket az LMP-s polgármesterjelölt és a zöldpárt néhány képviselőjelöltje javára.

Képünkön: Amikor még szent volt a béke. Közös sajtótájékoztatón a balliberális politikusok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!